Koroknai Ákos - Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)

tokát) a Schuricht-féle szűrőeljárással tisztítják, de azt is megállapította, hogy a szűrőtelep kapacitása kicsiny. A Halélettani Állomás azonban a nagyszabosi papírgyár vízszennyezésében az RMST-től eltérő álláspontot vallott, ti., hogy az özörényi (horkail gyár nem működhetne, ha a csetneki Sajó-ág vizét a pelsőci gyár olyannyira fertőzné, hogy a víz nem tisztulna meg odáig. Az RMST így belátta, hogy a nagyszabosi gyártelep ellen felhozott vádak nem helytállóak. A nagyszabosi készárut gyártó gyár a horkai félkésztermékekből vegyi eljárással állított elő papírárukat. A fehérítéshez felhasznált klórmészből a Sajóba csak kis mennyiségben és kötött állapotban került klór. Az RMST erre a horkai gyárat vádolta meg, mely a nyers faanyagból (puha fenyő) a szulfit-eljárással napi 120—140 q cellulózét termelt. Vízszükséglete 90 l/s, azaz napi 7,8 millió liter, a Sajóba bocsátott elhasznált üzemvízben a szenny (lignin-szulfosavas calcium, cukorfélék, csersav, stb.) 90 százaléka oldott állapotban volt, és az emulzió illetve a lebegő anyag csak 10 százalékra rúgott. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy literenként 1,7 g. szennyező anyagot mutattak ki. Az RMST a szennyezés mértékének csökkentése érdekében megbízta Rösch kohóigazgatót a kérdés tanulmányozásával, aki megállapította, hogy ,,a vegyészeti tudománynak nem sikerült még oly módszert alkalmazni, melynek segítségével — óriási költségek befektetése nélkül — a cellulózé-gyárból kikerülő szennyvizeket tisztítani lehetne."* Bármennyire is furcsának tűnik, a papírgyári szennyvíztisztítás kérdésével való foglalkozásra az RMST saját kohóigazgatóját szólította fel, mivel a kérdés megoldását az érdekeltségén kívül eső papírgyártól nem várhatta. Ezzel szemben bízhatott abban, hogy az általa esetleg kikutatott szennyvíztisztítási eljárás bevezetését — a hatóság közbejöttével — rákényszerítheti a papírgyárra. Rösch csak a felhasznált vízmennyiség bepárologtatását tartotta radikális megoldásnak, ami viszont igen költséges lett volna. Ezért úgy gondolta, hogy az RMST törekvése csak a vízszennyezés csökkentésére irányuljon. A Sajó-víz szennyezettségét az RMST azonban nemcsak a sajóparti vízkivételi művénél figyelte, hanem a vígtelkei kohótelepén is.** A Sajó szennyezettsége itt is olyan mértékű volt, mint Sajónémetiben. Rösch igazgató egyetlen megoldást látott: az RMST tiltakozzon az ellen, hogy az özörényi gyár több cellulózét gyártson, mint 1908-ban, vagy legalábbis termelését a Sajó mindenkori vízállásához szabja, — s hogy a nagyszabosi gyár se termeljen több papírt, mert azt a Sajó vízviszonyai nem engedik meg. Az RMST tehát nem kevesebbet, mint a Papíripar Rt. termelésnövelésének eltiltását követelte. A rozsnyói főszolgabíró, mint elsőfokú vízrendőri hatóság elrendelte ülepítőberendezések építését, de a kihágás vádja alól felmentette a Papíripar Rt.-t, mert előzőleg sem szennyvízelvezetési, sem tisztítási kötelezettségét nem állapították meg. A nagyszabosi ún. „mosznikói" gyáregység vízhasználatának engedélyezésével pedig nem foglalkozott, mert e kérdésben az ügy * Jelentése szerint Németországban a szulfit-eljárással évi 5,64 millió q cellulózét állítottak elő a szennyeződések megakadályozása nélkül. ** Vigtelke Rozsnyó alatt, de özörény felett fekszik.