Koroknai Ákos - Schlégel Oszkár: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű és elődvállalatainak vízgazdálkodása 1808-1918. (Vízügyi Történeti Füzetek 11. Budapest, 1978)
Amikor pedig az engedélyezési eljárással kapcsolatos helyszíni szemlére került sor, azt állították, hogy a bányavíz-kiemelés miatt malmukat már egy éve nem használhatják s ezért évi 200 o. é. Ft kártérítést követeltek, A kártérítési gyakorlat elterjedésének súlyos veszélyei tehát már e gyakorlat törvényes jóváhagyása előtt jelentkeztek: az új vízhasználatok alakulását az érdekeltek mindenkor igyekeztek kihasználni a saját előnyükre s a valóságos vagy akár nemlétező károkért is gátlástalan kártérítési követelésekkel léptek fel. A jelen esetben csupán arról volt szó, hogy a község használhatatlan malmát a közeli gőzmalom tulajdonosa vette bérbe csupán saját malma vízszükségletének biztosítására, és hogy elejét vegye az alsó községi malom részéről „vízelvonás miatt" várható panaszoknak. (Az elhanyagolt malom tényleges vízszükségletét viszont csak teljes helyreállítása esetén lehetett volna megállapítani.) Mivel a szemlén az RMST-t képviselő Jelinek Ernő bányaigazgató bebizonyította, hogy a vidék forrásainak vize nem szüremkedik nagyobb mennyiségben a tárnákba, az alispáni véghatározat elvetette a járdánháziak panaszát és elismerte az RMST tulajdonjogát saját bányavizeire vonatkozóan és — bár utólag, de — kiadta az engedélyokiratot az RMST járdánháza—ózdi vízvezetékére, mely Arló, Csépány és Bolyok határát érintve az ózd—borsodnádasdi iparvasút nyomvonala mentén haladó, 22,5 mm átmérőjű csővezeték volt, A járdánházi szénszállító aknatelepen a gépház mellett szűrőtelep épült, a tárnavizet pedig az aknán keresztül szivattyúzták fel, majd megszűrték és az ózdi gyártelepen épült magas víztartályba vezették. Az új vízimű építési költségei csaknem elérték a 100 000 o. é. forintot, de a gyár vízellátását csak ideiglenesen oldották meg: a bányavizek sem mennyiségileg sem minőségileg nem biztosították a termelés kibővítését. Hátránya volt a víziműnek, hogy vízszolgáltatása csak szakaszos volt. Ismét napirendre kellett tehát tűzni egy új felszíni vízimű építését. A Hangony-patakon létesített vízkivételi mű és a Hangony medrének rendezése Az új vízkivételi mű valójában a korábban engedélyezett vízimű átalakításával készült s ezért a vállalat •— a korábban jóváhagyott vízjogra hagyatkozva —• a tervezéskor nem fordított gondot az átalakított vízjog engedélyezésére : A vízkivételt a régi zsilip helyén épített duzzasztóműre alapozták, és a kivett vizet egy 50—60 000 m 3-es új gyári vízgyűjtő medencében tározták (1896). Az új vízimű ellen a bolyoki gazdák emeltek panaszt a patakmeder eliszapolódása miatt. A meder elfajulását az új duzzasztóműnek és az Egri Főkáptalan 1868-ban épült malomgátjának tulajdonították. A helyzetet bonyolította, hogy az RMST ill. az ózdi gyár új meddőhányót létesített a Hangony völgyében, mely mintegy 80—100 m-re nyúlva a patak árvízi medrébe gátolta a vizek lefolyását. A járási főszolgabíró, mint elsőfokú hatóság elmarasztalta a vállalatot „vízrendőri kihágásban" — a duzzasztógát engedély nélküli építése miatt, és felszólította annak elbontására. Intézkedett a salakhányó eltávolításáról és a meder tisztításáról is. — Másodfokon az alispán viszont felmentette az RMST-t a kihágás vádja alól, mert „jogi személy" nem lehet a kihágás alanya. (Végül is az ózdi gyár főmérnökét Lázár Zoltánt ítélték 25 Ft pénzbüntetésre a duzzasztómű engedély nélküli megépítése miatt.) Az érdekeltek (a bolyoki gazdák) azonban nem tettek semmit a meder kitisztítása érdekében, s az RMST fellebbezése nyomán a salakhányó ügye is felkerült a minisztériumba,
