Kienitz Gábor: A belvízrendezés hidrológiai alapjai kutatásának kritikai fejlődéstörténete (VITUKI, Budapest, 1972)

9. Belvízrendszerek működésének rendszerhidrológiai módszerekkel való kutatása

-átsegítjük/, de egyben tározódik is /itt főként a terep- -mélyedések feltöltődésére gondoljunk, és nem a mozgásban lévő viztömeg térfogata által képviselt tározásra/, ami bizonyos mértékig jó, azon túl viszont káros és elhárítandó. E két ellentmondásos, de egységet is alkotó jelenség leirására pedig csak a régi eszközök állnak rendelkezésre, amelyeket a csak mozgónak, vagy csak tá- rozódónak felfogott viznek a leirására használtak. Ezért javasolja a mozgással kapcsolatban az összegyülekezési módszert, a tározással kapcsolatban pedig a vizháztartá- si számításokat. Napjainkban azonban a kérdést nem lehet már ilyen módon kétfélé választani, hanem olyan uj módszerre van szükség, amelyben összefonódnak a mozgási és a tározási elemek, tehát amely a dinamikus és a statikus szemléleteket egy magasabb szinten szintetizálja, nemcsak egyszerűen egymás mellé rakja ezek vizsgálati módszereit .Ilyen uj módszert pedig a korszerű rendszerhidrológiai vizsgálatuk bevezetése nyújthat.

9. Belvízrendszerek működésének rendszerhidrológiai módszerekkel való kutatása

A komplex vizgazdálkodás keretei közötti belvízrendezés rendszerhidrológiai módszerekkel való vizsgálatát a szerző vezette be [18, 19, 20, 21 és 23], s ez tekinthető a belvizrendezés hidrológiai alapjainak fejlődés- történetében időrendben a legújabb eredménynek. A rend- szerhidrológia a hidrológia egyik uj ága, amely a vízgyűjtőt olyan rendszerként vizsgálja, melynek inputja a csapadék, outputja pedig a főbefogadó legalsó szelvényén át távozó viz. Ez az input olyan belső transzformációkon átesve válik outputtá, amelyek egy-egy vízgyűjtő egyéni