Kienitz Gábor: A belvízrendezés hidrológiai alapjai kutatásának kritikai fejlődéstörténete (VITUKI, Budapest, 1972)
4. Az összegyülekezési elméletek megjelenése
- 11 tői/, és hazánkban először számit lefolyó belvizmennyi- ségeket a klasszikus szabad összegyülekezési folyamat törvényszerűségeinek felhasználásával« A "Lefolyási tényezők és retenciók" c. későbbi munkában to] Kenessey - főként a 3.2. pontban idézett Gillyén-féle mérési adatokat vizsgálva - felfedezi a le- folyási tényező éven belüli változásának jelentőségét. Sikvidéki vízgyűjtőt vizsgálva most már tekintettel van az évszakra is, de egyben vissza is nyal a statikus szemlélethez. Vagyis nem tesz kísérletet arra, hogy az év során változó lefolyási tényezőt korábban bevezetett dinamikus szemléletű számítási eljárásába beépítse. Kenessey Béla munkájában jelenik meg gyakorlati vizsgálatokban is az a felfogás, hogy a belvíz nem más, mint a sikvidéki vízgyűjtőkről származó árviz. Legnagyobb jelentősége tehát abban van, hogy ennek nyomán vált hosszú időre általánossá a belviz-jelenség dinamikus szemlélete. Az ilyen jellegű vizsgálati mód kialakításához fontos segédeszközökkel is hozzájárult, amelyek hasonló módon hosszú időn át hatottak a belvízi hidrológia gyakorlatára. Ezek a /2/ képlettel adott lefolyási tényező /illetve az arra vonatkozó táblázat/, valamint az összegyülekezési idő számítására használt /4/ képlet* Érdeme még az is, hogy vizsgálta, miképen változik a lefolyási tényező az eső-időtartam függvényében. Az, hogy az általa bevezetett, összegyülekezési elven felépülő számítási eljárás nem terjedt el, annak tulajdonítható, hogy ebben a csapadék törvényszerűségek figyelembe vétele túl komplikált, és ezek kifejezésére mások egyszerűbb és megfoghatóbb eljárásokat alkottak. Számítási módjának fent említett elemei azonban hosszabb életűek voltak és segítették a belvizrendezők munkáját.