Kertai Ede: Vízfolyások III. Vízfolyások hasznosítása (Tankönyvkiadó, Budapest, 1968)

3. Víziutak - 3.2 Vízfolyások szabályozása a hajózás érdekében

5. A hajózás még azokon a szakaszokon is, amelyek eredeti állapotukban is kedvezőek voltak, gazdaságosabbá és biztonságosabbá válik.

A duzzasztás következtében a vízmélység nemcsak a kisvízi hajóút mentén, hanem a meder szélén is megnő. Ennek következtében meg lehet az utat rövidíteni azáltal, hogy a hajók a kanyarok belső oldalán haladhatnak, másrészt jól ki lehet használni a sodorvonalban és a meder szélén mutatkozó sebességkülönbséget. Lefelé a sodorvonalban, felfelé pedig a csendesebb folyású részeken lehet hajózni. A hajózás biztonságosabb azáltal, hogy a szükséges vízmélység szélesebb sávban áll rendelkezésre.

Az időnyereségből származó előnyök számszerű értékeléséhez meg kell határozni a fel- és lefelé hajózás teljes időszükségletét. Erre Mosonyi vezetett le szabatos matematikai‘megoldáson alapuló képletet, amely tetszőleges lépcsőkiosztásra alkalmazható. A kérdés megvilágítása céljából a vízlépcsők szoros csatlakozására vonatkozó egyszerűbb esetet vizsgáljuk meg.

Tételezzük fel, hogy a vízlépcsők egyenlő L távolságra vannak egymástól. A duzzasztási görbéket helyettesítsük vízszintes érintővel induló másodfokú parabolákkal, s tekintsünk el a víztükörszélesség változásából származó sebességváltozástól is. Mindkét közelítés a biztonság javára szolgál.

3.2—15. ábra.

A 3.2—25. ábra kapcsán vezessük be a következő jelöléseket:

H a vízlépcső magassága, h0 az eredeti átlagos vízmélység,

v a duzzasztott víz sebessége a vízlépcsőtől felfelé számított x távolságban,

v0 az eredeti sebesség átlagos értéke a sodorvonalban,

I a természetes vízszint átlagos esése,

c a hajó holtvízi haladási sebessége, vagyis az ún. relatív sebesség.

57