Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Vízlépcsők (OVH, Budapest, 1963)
10. A gyulai duzzasztómű
Az első szabályozási tervek szerint (Huszár, Beszédes, Bodoki) a Fehér- és Fekete-Kőrös Gyulán egyesült volna s a hajózható Kettős-Kőrös felső végállomását Gyulára tervezték. 1855. évben azonban olyan hatalmas árhullám zúdult le a Kőrösökön, hogy az Gyula városát teljesen elpusztította. A nagyváradi Helytartó Tanács felülvizsgálta a már korábban elfogadott terveket s elrendelte, hogy a foly óknak a városokon kívül kell medret ásni. 1856—58. években Gyula, Csaba, Doboz, Békés, Gyulavári közerejével megépítették a Gyula-békési nagycsatornát. (106. ábra) Ezzel Gyula, Békéscsaba és Békés városokból kizárták az élővizet, melyet abban az időben főleg egészségügyi okokból helytelenítettek. Ezért a Helytartó Tanács 1860-ban határozatot hozott a Csohos és Gyula közötti csatorna megépítésére azért, hogy a Gyula-Békéscsaba-Békési régi meder egész évben friss vizet kapjon a Fehér-Kőrösből. Ez a csatorna a Csohosba torkolló Beszédes-féle Nádor-malom csatorna folytatása. A malomcsatornát 1830-ban a Fehér-Kőrös felső-aradmegyei munkálataival kapcsolatban építették a folyóval párhuzamosan. A Csohos-Gyula közötti csatorna megépült, azonban hátránya is volt, mert az árvizek is lejutottak benne Gyuláig. Az árvízveszélyt ugyan zsilipek beépítésével csökkentették, feladatának mégsem felelt meg, mert száraz nyarakon, amikor pedig leginkább kellett volna a három városnak a friss víz, a Csohos alacsony fenékgátja miatt nem jöhetett elegendő víz- mennyiség. Ezért határozták el, hogy a Fehér-Kőrösön duzzasztóművet építenek és a Gyulai Élővízcsatornát közvetlenül a Fehér-Kőrösből látják el vízzel. 104. ábra. A gyulai duzzasztómű 136
