Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Vízlépcsők (OVH, Budapest, 1963)
1. A Tiszalöki vízlépcső
További vizsgálatok alapján alakult ki az 1940-es évek elején a rázompusztai mederben épülő változat. A világháború után került előtérbe az a gondolat, hogy a vízlépcsőt a Tisza valamelyik kanyarának átvágásában, szárazon építsék meg. Erre két változatot dolgoztak ki, s részletes vizsgálatok alapján a rázompusztai átvágás került kivitelezésre (4. ábra). A vízlépcső általános elrendezése A tiszalöki vízlépcső többfeladatú vízgazdálkodási mű. Legfontosabb feladata a Tiszántúlon mintegy 200 000 kát. h. öntözésének biztosítása. Ezen kívül a Tisza vízének duzzasztásával a Tiszán 80 km, a Bodrogon 50 km, összesen 130 km állandó víziutat létesít és az esés kihasználásával átlagosan évi 54 millió kWó vízenergiát termel. A fenti feladatoknak megfelelően a vízlépcső három főrészből áll: a duzzasztóműből, a hajózsilipből és a vízerőtelepből. Az öntöző főcsatorna legmegfelelőbb kiindulási helye a vízlépcső elhelyezésére szükségszerűen kijelölte a Tiszának Rázompuszta és a Csonka-part közötti szakaszát. Építési, áramlástani, árvízlevonulási előnyök miatt, a mederben való építés helyett a Rázompuszta és a Csonka-part közötti 2,4 km hosszú átvágásban, a Tisza 524,2 km-es szelvényében helyezték el a vízlépcsőt. Ez a szelvény az átvágás alsó 10 3. ábra. A Tisza-csatornázás hossz-szelvénye
