Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Tavi kikötők (OVH, Budapest, 1974)
I. Balatoni kikötők - A) Közforgalmú kikötők
A kikötő létesítése Balatonboglár a Balaton egyik legrégibb kikötője. A II. József által elrendelt országos katonai felvételek 1783. évi térképén már rajta van a bogiári kőbenyúló, amely a révfülöpi kompközlekedés céljait szolgálta. 1847-ben, a balatoni gőzhajózás megindulásakor valószínűleg ugyanazon a helyen épült a fakikötő, amelyet a Balaton jege gyakran elpusztított. Az egyre növekvő forgalom miatt Somogy vármegye közönsége a fonyódi kikötő után 1890-ben a Pécsi Kultúrmérnöki Hivatal tervei szerint és a Hivatal házi kezelésében állandó, kőmólós kikötőt épített. 1910-ben a kikötőt az állam vette át és a Balatoni Kikötők Felügyelőségének (BKF) kezelésére bízta. A kincstár 1913-ban Gaál Gaston földbirtokostól a kikötő területét s a hozzátartozó Balaton-területet összesen 25V2 kát. holdat 2536 koronáért megvette és a BKF által készített tervek szerint 1913—1914-ben a kikötőt végleges formájában házi kezelésben megépítette. A kikötő általános elrendezése és szerkezeti felépítése A kikötő személyhajók, teherszállító uszályok, motorosok, vitorlások és csónakok kikötésére szolgál a megfelelő, a helyileg elkülönített berendezésével (5— 1. ábra). A kikötő egyike a legjobban üzemeltethető medencés kikötőknek a tó déli partján. A bejárat és a nyugati móló kialakítása a mögöttes vízterületnek jó hullámvédelmet, a sziget erdeje pedig a medencében horgonyzó vitorlásoknak a fő szélirányokban csendes víztükröt biztosít (5—1. fénykép). A belső kikötőmedencét úgy képezték ki, hogy induláshoz a személyhajók a medencében fordulhatnak s így nem kell a partfal mellett fordulniuk. A mólók 1890-ben kőhányásból készültek, burkolat nélkül. A nyugati móló mellett rakták ki a kikötőmedence és a bejárat kotrásából származó anyagot. Itt az évek folyamán sziget képződött, amelyet századunk első éveiben erdősítettek. A mai hajókikötő oldalán és a kikötőmedence déli oldalán a teherkikötőnél súlytámfal épült kettős szádfal védelme alatt, nyílt víztartással. Mind az alap, mind a felmenő fal betonba rakott révfülöpi vöröskőből készült, faragott kőburkolattal. A partfalat olasz kőmunkások készítették, akik közül többen az első világháborúig a felügyelőség szolgálatában maradtak és egész kőmunkás nemzedéket neveltek ki a Balaton mellett. A balatoni kikötők mólói igazolják, hogy munkájuk szép és jó volt. Az általuk készített burkolt mólókban kb. 60 év alatt a jégjárás és hullámzás alig tett kárt, s csak a lábazati kőhányásokat kell időnként pótolni (5—2. ábra). A hajóállomáson kb. 30 m hosszban a falba erősített gerendák szolgálták a sima kikötést (5—2. ábra). Mivel a deszkák között megszorult a párás levegő, a faalkatrészek gyorsan korhadtak, helyettük később ütköző cölöpöket vertek le (5—2. fénykép, 5—3. fénykép, 5—4. fénykép). A kikötőmedence délnyugati oldala 1934-ig nem volt lezárva, emiatt a kikötő nagyon feliszapolódott. A kikötő kikotrására és a sziget építésére a Vízügyi Főosztály 29 ezer P-t engedélyezett. A BKF ekkor a partbirtokosoktól kb. 140 m hosszú parti sávot kapott annak fejében, hogy a hozzátartozó nádas, alacsonyfekvésű telkeket feltöltötte. A parti sávhoz tartozó nádast partvédőművel vette körül, s az így határolt mintegy 8,0 kát. holdnyi területet a kikötőből kikerülő kotrásanyaggal feltöltötte. A felügyelőség akkori főnökének javaslatára a jégjárásnak és hullámverésnek legjobban kitett északi oldalon az addig szokásos KND rendszerű partvédőmű helyett 5 változatban a Balaton déli partján addig nem használt parabolikus partfal (5—3. ábra) megépítését engedélyezték egy kísérleti szakaszon. A kísér70
