Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Tavi kikötők (OVH, Budapest, 1974)
I. Balatoni kikötők - A) Közforgalmú kikötők
tek ki vörös kőhányásból elegyengetve. A szádfalak közét szívó-nyomó kotróval a medencéből kikotort finom homokkal töltötték ki (4—2. ábra). A feltöltés kiszikkadása és megszilárdulása után a 4-40 cm „0” feletti alappal bíró és a 4~160 m-ig felnyúló kétoldali francia beton partfalat építettek meg szakaszosan a kézi meregetéssel víztelenített munkagödörben. Ennek elkészülte után a kotróval való feltöltődési a —f—160 m magasságig befejezték. A bejáró utat burkolták. A 15,0 m széles bejáró mólón 3—4 m széles parkírozott zöld sáv teszi vonzóvá a kikötő képét. A móló víz felőli vége kőhányások közé helyezett ramacsra épült beton burkolatból készült, hullámtörő mellvéd fallal (4—3. ábra) (4—3. fénykép, 4—4. fénykép). A személyhajókikötő szintje -f-230 m ,,0” felett 1933-ban, itt is KND-rendszerű vasbeton cölöpös megoldást alkalmazták 2,6 m2 beton ellensúllyal és csúszópallós hajóütköző megoldással, kihorgonyzás nélkül. A kikötő kikotort fenékszintje közvetlenül a partfal mellett —2,50 m („0” alatt) volt. A személykikötő folytatásában alacsonyabb (-(-1,50 és —j—1,20 m „0” felett) vitorlás, motoros és csónakkikötő épült igen egyszerű és olcsó kivitelben. A bejáró mólóéval azonos elrendezéssel 5 cm vastag faszádfal védelmében kőhányásra alapozott kőbeton falazatból készült (4—5. fénykép). 4—2. fénykép. Nyugati móló déli vége szádfal és kőhányás lezárással. 1965. V. Илл. 4—2. Южный конец западною мола со шпунтовой стеной и наброской камня (снято в мае 1965 юда) Bild 4—2. Südliches Ende der Westmole durch Spundwand und Steinwurf abgeschlossen. (Mai 1965) Picture 4—2. Southern end of the western breakwater terminated by sheet piling and rubble. May 1965 Photo 4—2. Extrémité sud de la jetée ouest se terminant par une ligne de palplanches et d’enrochement (Mai 1965) A szádfal alacsony vízálláskor levegőre kerülő része elkorhadt, a kikötő eliszapolódása miatt a személyhajók csak a hajócsavar járatásával helyben tudtak fordulni, így az apró szemű, finom homokból álló feneket a személyhajó és kis járműkikötő mellett —4,0 m (,,0” alatti) szintig kimosták. A feltöltés anyaga egyre növekvő mértékben sorozatosan lesüllyedt. A kisjárműkikötőt a megépítése után 28 év múlva 40 m hosszban újra kellett építeni és a nagyhajó kikötő partfalát ki kellett horgonyozni. A munkálatokat a MAHART 1960-ban készített felújítási tervei szerint 1961-ben végezték el. Mind a kisjármű, mind a nagyhajó partfalat 12,0 m hosszú, 35 mm átmérőjű gömbvasakkal horgonyozták ki. A nagyhajókikötő partfal szintje -j-2,30, a kis- járműkikötőé a felújítás után 1,9 m ,,0” felett. A csúszópallós ütközés helyett tölgyfa ütközőfákat építettek be 2,0 méterenként, 0,2X0,2X2,0 mérettel (4—6. fénykép). A kis járműkikötőnél a szokásos egy sor vb. cölöp helyett 2 sort alkalmaztak. A külső víz felőli cölöpsor cölöptávolsága 1,60 m, hossza 6,0 m, a belsőé 3,20 m. A belső cölöpsor 5,0 m hosszú. A „0” alatt —4,5 m-ig van leverve és egy vb. gerenda segélyével a kőbeton falat támasztja alá. Ezzel a partfal teljesen stabillá vált. A további kimosás megakadályozására a partfal víz felőli részén —2,5 m szintű víz alatti betont helyeztek el.
