Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Tavi kikötők (OVH, Budapest, 1974)
I. Balatoni kikötők - A) Közforgalmú kikötők
A kikötő létesítése és elrendezése Balatonlelle aránylag későn kapott kikötőt, mert állami kikötő építésének az volt a feltétele, hogy az érdekeltség a szükséges területet bocsássa rendelkezésre (4—1. fénykép). Balatonlelle családias fürdőhely volt, ahol minden telektulajdonos kertje a Balatonig nyúlt le, mindenki ragaszkodott a szabad fürdőjéhez. A parti sétány létesítése ellen is tiltakoztak s megakadályozták a part ilyen természetű rendezését. A partot csak 2—4 m széles gyalogutakon lehetett megközelíteni. Végre 1930-ban a Fürdőegyesület felajánlotta a vasútállomástól a Balatonhoz vezető utat, azt mind a két oldalon parkírozta s a hozzátartozó parti területet a kincstár részére átadta kikötőépítés céljaira. A kikötő építését a kincstár terhére 1932-ben engedélyezte a Földművelésügyi Minisztérium Vízügyi Főosztálya 136 000 P költséggel. A kikötő terveit a Balatoni Kikötők Felügyelősége készítette el s kiviteli munkákat is házi kezelésben végezte. A felajánlott parti terület a bejáró (keleti) móló megépítésére elegendő volt, azonban a hullámtörő (nyugati) móló már a szomszédos — magánkézben levő — területre készült volna. A telektulajdonosok ellenállása miatt a kisajátítási eljárás évekig húzódott s így a második világháborúig a nyugati mólónak csak a Balaton felé eső 180 m hosszú szakasza épült meg. A személyhajókikötő 1933-ban készült el. Már 1935-ben 11 850 utas vette igénybe, ezzel megközelítette Balatonföldvár személyforgalmát. A második világháború miatt az építkezés szünetelt, a félig kész nyugati móló és part közötti nyitott sávon keresztül a kikötő teljesen feliszapolódott. A Balatoni Kikötők Felügyelőségének utóda a Siófoki Árvízvédelmi és Folyamszabályozási Hivatal (ÄFH) 1952-ben elkészítette a kikötő bővítésének és befejezésének tervét. A munkálatokat 1953-ban megkezdték, de csak a medence északi lezáró oldalán 60 fm partbiztosítás készült el, majd 1954-ben a beruházási keretek országos csökkentése miatt a munkát abbahagyták. A medence erős feliszapolódása miatt a MAHART — amelynek kezelésébe kerültek a balatoni kikötők — a kikötő part felőli és DNy-i oldalát ideiglenesen szádfallal lezárta (4—2. fénykép). A faszádfalat a víz felőli kőhányással biztosították. A szádfal nyugati oldalán a medence kotrásából nyert anyagot helyezték el. A feltöltött területet parkosították. A kikötő keleti mólójához csatlakozóan községi parkot és strandot telepítettek. Ezáltal a kikötő kelet felől is fásított területtel levegőhöz jutott. 1966-ban a keleti móló mentén 180 m-re benyúló, 120 m sugarú kör mentén partbiztosítást létesítettek. A partbiztosítás új rendszerű víz alatti betonnal kombinált betonba ágyazott terméskő burkolattal, -j—1,40 „0” víz feletti járólemezzel, —|—1,60-as szintű hullámtörő gerendával, s ehhez csatlakozott -|-l,9-es szintig emelkedő 3 m-es gyeptégla sávval készült (ún. BKV-szelvény), 538,4 fm hosszban. A partbiztosítás mögötti területet hidromechanizá- ciós feltöltéssel —)—1,75 ,,0” víz feletti szintre töltötték fel (4—1. ábra). A kikötő általános elrendezése A balatonlellei kikötő bejárati mólója a személy- hajó-kikötőig az előző kikötőépítésektől eltérő módon — hidromechanizációval készült. 1932. év őszén előállott +60 cm „0” feletti vízszintig vezércölöpök között, 5 cm vastag vízzáró faszádfalat vertek le egymástól 15,0 m távolságban mind a két oldalon. A szádfal víz felőli oldalán +80 cm ,,0” víz fölé érő magasságig felnyúló 1,0—1,5 m széles padkát képez60
