Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Tavi kikötők (OVH, Budapest, 1974)
I. Balatoni kikötők - A) Közforgalmú kikötők
13—4. ábra. Cölöpös megoldás B-metszet Puc. 13—4. Разрез (В) свайного сооружения Abb. 13—4. Lösung mit Pfählen, Schnitt В Fig. 13—4. Pile foundation, Section В Fig. 13—4. Fondation sur pieux. Coupe B hajó kikötőtől kb. ПО—140 ember várakozhatott. А zárt teremben alul 30—40 ember, a nyílt folyosón pedig kb. 80—100 ember fért el. Így itt sem volt kedvezőbb a helyzet, mint a legtöbb balatoni kikötőben. Ennek megjavítására 1937-ben a mólón a személy- hajó-kikötő partfallal szemben üvegfalú váróhelyiség épült, amelyben a pénztárfülkén kívül 16—20 személy nyert védelmet az eső és vihar ellen. 1958— 59-ben és 1960—61-ben a kikötő egész környékét átrendezték. A parton húzódó főközlekedési utát a veszélyes, hirtelen kanyar miatt megszüntették, azután hátrább helyezve kiegyenesítették. Az áthelyezett út vonalában eső váróhelyiséget, kikötőőr lakást és a Darányi emlékművet elbontották. 1959- ben a móló végén az UVATERV által készített terv szerint — kísérleti jelleggel — 6 db gombához hasonló vasernyő épült. A tapasztalat szerint az ernyők vihar alkalmával erősen felcsapódó és elporló hullámok s a rézsűsen hulló esőcseppek ellen nem nyújtanak kellő védelmet (13—8. fénykép). 1960—61-ben az útáthelyezés során a lebontott kikötőépület helyett a móló tövénél modern vb. fedelű épület készült, amelyben a pénztár került elhelyezésre. A lebontott kikötőőrház helyett is korszerű kikötőőrlakást építettek a hegyoldalban. A Darányi emlékoszlopot a régi formájában az út mellé, a domb élére helyezték át (13—9. fénykép). 1965-ben új móló épült motorosok részére 40 m hosszban (13—5. ábra), ugyanolyan szerkezettel és elrendezéssel, mint a badacsonyi kikötőben (13—10. fénykép, 13—11. fénykép). A kikötő fejlesztése eredményeképpen a személyhajókikötő partfalnál 2 kisebb, vagy egy nagyobb busz, a legújabb motoroskikötő mólónál 4 motoros személy hajó, az öböl sarkában levő 2 mólónál 2 vízivagy egy személyhajó, a csónakkikötőnél 4—6 csónak vagy vitorlás köthet ki. 154