Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Folyami kikötők (OVH, Budapest, 1971)
23. Budapesti Nemzeti és Szabadkikötő
Az 1909-ben elkészült tervek szerint a kereskedelmi kikötő teljesen a Soroksári-Duna-ágba került volna, tehát oda minden hajónak esak átzsilipeléssel lehetett volna bejutni. Ennél a kikötőtervnél a szabad Dunából a hajózó zsilip méreteinél nagyobb hajók nem juthattak volna a kikötőbe. Ennek a hátránynak csökkentése céljából Hosz- potzkyék még egy kereskedelmi kikötő medencét terveztek arra a kb. 25 holdas háromszögű területre, amely az összekötő vasúti híd alatt a Soroksári-Duna-ágba bevezető hajózó zsilip fölött van. Ebbe a kikötőmedencébe nagyobb hajók is bejárhattak volna. Az illetékesek megállapították, hogy a tervekben foglalt elgondolás megvalósítása a csekély teljesítőképesség mellett nagy költséggel járna és szükség esetén nem bővíthetők gazdaságosan, így a célt nem elégíti ki. Ezért ezek a tervek sem kerültek kivitelre, a további tervezésekhez azonban felhasználták. Az első világháború alatt és az utána következő években nemcsak a Kereskedelmi Minisztérium kötelékébe tartozó Hajózó Csatornák Tervező Irodája, hanem a Földművelésügyi Minisztérium felügyelete alatt működő Soroksári- Duna-ág Rendezési Munkálatainak Kirendeltsége is dolgozott a kikötővel kapcsolatos hajózsilip, tápláló zsilip és vízierőtelep tervein és kivitelezésén. A Főváros pedig a Ferencvárosi helyi kikötő építését szorgalmazta. így három különálló fórum foglalkozott a Budapesti Kereskedelmi Kikötő létesítésének kérdésével. Kvassay Jenő, az akkori Országos Vízépítési Igazgatóság nagynevű, kiváló főnöke a kikötőépítés nagyszabású munkálatainak keresztülvitelét egységes vezetés alá kívánta vonni, s ezért 1918. évben létrehozta a Kikötőépítő Igazgatóságot. Ennek vezetésével Sajó Elemért, helyetteseinek pedig dr. Benedek Józsefet és Papp Ferencet nevezte ki. Legkiválóbb munkatársuk dr. Lamp! Hugó mérnök volt. A kereskedelmi kikötő telepítésének új tervét, tanulmányok alapján az 1918—19. években készítették el. Az új terv a kikötő részére rendelkezésre álló területet a kikötő főúttal kettéosztotta, amely a Soroksári útról a Kvassay- zsilip utócsatornája fölötti hídon ment át, egyenesen délnek tartva Csepel község határáig. A kikötői főúttól nyugatra eső területet a kereskedelmi kikötő céljaira, a keleti területet pedig ipari kikötő céljaira jelölte ki. Az elrendezési terv helyesen vette figyelembe, hogy a kereskedelmi kikötőnél, mint nyílt kikötőnél még változó vízállások mellett is fontos a Dunáról való közvetlen bejárás, míg az ipari kikötőnél, mint zárt kikötőnél nagy előnyt jelent a közel állandó vízmagasság, a nyugodt csendes víz. Itt nem lényeges nehézség az átzsilipelés. Különválasztotta a kereskedelmi medencék bejáratát a petróleumkikötő bejáratától, hogy minden esetleges tűzveszélyt elhárítson a kereskedelmi hajóktól és medencéktől. A terv a petróleumkikötőt és a környékére szánt olajüzemeket a legdélibb területre helyezte, hogy azok ne rontsák a kikötő többi részének levegőjét. E tervek szerint kezdték cl a petróleumkikötő építését. E munkák a Tanácsköztársaság idején is nagy erővel folytak, de annak bukása után a vesztett háború okozta rendkívüli nehézségek miatt a kiviteli munkák csak kínos lassúsággal haladtak előre, sőt azok beszüntetésére volt kilátás. A kikötőépítés sok akadálya miatt Sajó Elemér javaslatára a kormány 1921-ben dr. Zielinszky Szilárd műegyetemi tanárt, a Budapesti Kereskedelmi és Ipari Kikötő teljes hatáskörű kormánybiztosává, helyetteséül Maurer Gyula miniszteri tanácsost nevezte ki. A Kikötőépítő Igazgatóság beolvadt a Kormánybiztosság tervező és kivitelező osztályaiba. A Kormánybiztosság működésével megszűnt a három hivatalos fórumnak, a két minisztériumnak és a Fővárosnak egymástól független és egymáshoz nem alkalmazkodó működése, ami nagyban segítette a további munkát. Sajó Elemér nagy koncepciójú kikötőterv elkészítésére irányította a Kormánybiztosság tervező osztályát, amely a Csepel-szigetre eddig készült összes kikötőterveket messze felülmúló elrendezéssel, alakkal, méretekkel és részletekkel a Budapest Nemzeti és Szabadkikötő távlati fejlesztésének is biztos alapja és kiindulása lett. Sajó Elemér felismerte az előző tervezések előnyeit és hátrányait és ezeken okulva készítette el az új kikötőterveket. E tervek szerint dr. Zielinszky Szilárd, a kikötőügyek teljhatalmú kormánybiztosa hatalmas energiával minden vonalon megindította a munkálatokat. Elkezdte a kereskedelmi kikötő medencéjének és berendezésének építését. Befejezte a petróleumkikötő medencéjét, a Gubacsi-híd építését, megépítette a Soroksári-Duna-ág bal partján a kikötőpályaudvart. A Főváros által épített Ferencvárosi helyi kikötő befejezése elől elhárította az akadályokat. A nagyszabású kivitelezési munkákat csak egy francia céggel kötött pénzügyi megállapodás segítségével tudták végrehajtani. Dr. Zielinszky Szilárd kormánybiztos 1924. április 24-én bekövetkezett elhunyta után Maurer Gyula, mint kormánybiztos és Sajó Elemér, mint helyettes vette át az építési munkák irányítását. A kormánybiztosság 1932-ben szűnt meg. A kikötő jelenlegi elrendezése A petróleumkikötő medencéjének hossza 350 m, szélessége a partélek között 150 m, fenékszintje a 0 víz alatt — 1,60 m. Bejárati csatornája a legkeskenyebb helyen a partélek között 60 m széles, így a fenék 30 m-nél keskenyebb. Megépítésekor — 1,60 m volt a fenékszintje, de feliszapolódás folytán jelenleg -1,0 m. A bejárati csatorna iránya a Duna sodorvonalával 25°-os szöget zár be (23-4. ábra, 23-1. fénykép). A petróleummedence partjai északi és déli oldalon 983 m hosszon rézsűs kőburkolattal, idomított terméskőből, cementhabarccsal kiöntve készültek. A rézsűk lejtése 1:1,35-ös, + 3,5m magasságban I m széles padkájuk van, ahol azok 207
