Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Folyami kikötők (OVH, Budapest, 1971)

14. Magyar Hajó-és Darugyár Darugyári Gyáregységének szerelőpartfala

Előzmények A gyors és igényesebb rakodást lehetővé tevő daruk gyártásának fokozása tette szükségessé, hogy a Ganz Daru­ás Kazángyár korszerű dunai szerelőtéri kikötő létesítését irányozta elő az újpesti téli kikötőben a Darugyár előtti mederrészen. Feladatául a korszerű daruk folyamatos és gyors összeszerelését, azoknak vasúton, illetve vízi úton való elszállítását jelölték meg. A tervet a MÉLYÉPTERV készítette 1956—57-ben. A tervfeladat a vízi szállításhoz szükséges rakodóberende­zéseket, valamint azok alapozási munkáit, a fent említett igényeknek megfelelően előirányozta, azonban a teljes beruházási költség magas volta miatt a kiviteli tervek csak a szerelőtéri létesítményeket tartalmazták. Mivel a Darugyár­ral szemben fellépő fokozottabb igények az új szerelőtér megépítését sürgették, ezért a kiviteli munkákat — még a teljes tervdokumentáció leszállítása előtt — a kotrási és feltöltési munkákkal 1957. IV. negyedévben el is kezdték. A szerclötéri kikötő általános elrendezése A Darugyár az újpesti téli kikötő bejáratánál, a medence déli részén, 250 m hosszon a vízpart és a Váci út közötti területen fekszik (14-1. ábra, 14-1. fénykép). A szerelő partfal a Meder utcai rézsűburkolathoz csatlakoztatva 144,5 m hosszon az eredeti partéltől a medence felé 54,5 m távolságra, azzal párhuzamosan épült ki. Északi részét a partélre merőlegesen lezárták. A Darugyár területének bővítése miatt a partéit a medence felé 54,5 m-re előre­helyezték, mert csak így lehetett korszerű szerelő- és rakodó területet kiképezni. Már a szerelőtér bővítését is előirá­nyozták észak felé, annak megépítésére 1968-ban sor fog kerülni. A szerelőtér területének feltöltését hidromecha- nizációs eljárással készítették. A medence felőli oldalát rézsűs partfallal zárták le. A szerelőtéren a kikötő rézsűs partfalának felső élétől 19,20 m tengelytávolsággal 5 t-ás portáldaru részére 104,4 m hosszú darupályát építettek, 7,00 m nyomtávolsággal. A da­rupálya előtt a partéltől 5 m tengelytávolsággal iparvá­gány létesült. A portáldaru mögött 127 m hosszú magas­pályán mozgó 20 t kalapácsdarut helyeztek el. A meglevő hídműhely szerelőtér felőli fala mellett is épült egy magas­vezetésű darupálya. A két darupálya között 18,0 m fesztávú 10 t-ás villamos futódarut, annak északi végén pedig merő­legesen csőrlővel ellátott iparvágányt helyeztek el. A híd­műhely és a szerelőtér között betolóvágány is épült. A ki­épített vágányokat a rákosrendezői és a vizafogói teher­14-1. fénykép. Újpesti téli kikötő madártávlati képe. A Duna felől nézve a kikötő bejárata látszik az előtérben. Jobb oldalt a megépült darugyári szerelőtéri kikötő Фото 14-1. Вид Уйпештского зимнего порта с птичьего полета. Со стороны, Дуная на переднем плане виден вход в порт. Направо: отстроенный порт монтажной площадки кранового завода Foto 14-1. Der Ujpester Winterhafen aus der Vogelschau. Im Vorder­grund die Hafeneinfahrt von der Donau aus, rechts der Hafen beim Montageplatz der Kranfabrik Photo 14-1. Bird’s eye-view of Újpest winter harbour. The harbour access in the foreground seen from the Danube. On the right, the completed assembling dockyard of the crane factory Photo 14-1. Vue à vol d’oiseau du port d'hiver de Újpest. Au premier plan l'entrée du port, vue depuis le Danube; à droite le port du chantier de montage de la fabrique de grues 117

Next

/
Thumbnails
Contents