Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
Bevezetés. Írta Rohringer Sándor műegyetemi nyilv. r. tanár
BEVEZETÉS. írta : ROHRINGER SÁNDOR, műegyetemi nyilv. r. tanár. E könyv az immár több mint nyolc évtized előtt megindított magyarországi ármentesítések és lecsapolások eredményeit foglalja egybe. Ezt a hatalmas, — az európai kontinensen kiterjedésre páratlanul álló munkát, mely a Kárpátok övezte medencében több millió hektár területet adott a kultúrának és terjeszkedési lehetőséget a mocsarak és árterek szélein primitív sorban élő magyarságnak, — sem mezőgazdasági, sem közlekedési, sem települési avagy higiéniai és népszaporodási szempontokból nem lehet eléggé méltányolni. Nagy nemzetek fiai tudatában vannak hasonló nagy alkotásaik értékének — hogy többet ne említsünk, mint a felsőolaszországi csatornahálózatokat, a hollandi tengerfoglalásokat és csatornákat —, míg nálunk a nagyközönség, sőt a technikus világnak is nem speciálisan mérnöki téren működő része vajmi keveset tud a magyar vízszabályozások terjedelméről és nemzetgazdasági hatásáról. E sajátságos jelenségnek oka lehet a hiányos iskolai oktatás, a sajtó tájékozatlansága és csak a legújabb időben mutatkozó érdeklődése, a magyar történetírásnak ezirányú közömbössége is. De bármi is az ok, mindenesetre szomorú tény, hogy az elszigetelten, rokontalanul itt élő magyar ahelyett, hogy minden kulturális értékű cselekményét megbecsülve, annak legkisebbjét is gondosan felkeresve, az idegen és kételkedő kultúrvilág elé állítaná, s ezzel saját értékét és létjogosultságát bizonyítaná, alig vesz tudomást a saját létét biztosító nemzetépítő s az európai kultúrában méltán helyetfoglaló olyan tényről, mint az Alföld ármentesítése és lecsapolása, vagy ha vesz, akkor is könnyen hajlik a lekicsinylésre, a kárhoztató, felületes bírálatra. Kérdhetjük, vájjon van-e annyi kultúrértékünk, hogy azok egyik-másikáról könnyelműen megfeledkezzünk, sőt azok egyik legnagyobbját lekicsinyeljük ; vájjon a nemzetek harcában van-e nagyobb ösztönző erő, mint az igazi értékekre alapozott nemzeti öntudat és vájjon éppen mi engedhetjük-e meg magunknak nemzeti öntudatunk alapjának gyöngítését, nagy értékek kiselejtezését? Nem akarom itt az alföldi vízmentesítéseknek minden kis részét megvédeni, mert tökéletest ember nem alkothat, de a csődöt hirdető defetisták ellen a magyar nemzet megbecsülése érdekében fel kell emelni szavunkat. Nem a magyar mérnökök munkájának védelméről van itt szó, mert azok a becsületes munka tudatával állhatnak a kritika elé. Ha pedig arra bizonyíték kell, akkor éppen a minduntalan külföldre hivatkozókkal szemben könnyen hozhatnók elő annak a számos, legkülönbözőbb nemzetekhez tartozó előkelő külföldi mérnöknek eüsmerő véleményét, akik egész vízszabályozási rendszerünket a helyszínén tanulmányozták. Arról van inkább szó, hogy a magyar közönség ismerje és megbecsülje azoknak a jórészt már a magyar hant alatt porladó nemzedékeknek, politikusoknak, mérnököknek, gazdáknak, földmunkásoknak emlékét, akiknek keze nyomán a régi mocsárvilág helyén kultúra fakadt és hogy a mai nemzedék, mely szívesen keresi a külföld elismerő szavát, tudatában legyen annak, hogy nemcsupán a fegyverrel
