Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
II. Tiszavölgyi társulatok
62 Török Józsefet, Ung megye főispánját miniszteri biztosi minőségben állította a miniszter a társulat élére. Török József miniszteri biztossága 1898-ig tartott és e tisztségben utódai voltak : 1899—1996-ig báró Feilitzsch Berthold, 1906—1910-ig gróf Vay Gábor, 1910—1914-ig gróf Vay Tibor, 1914—1917-ig dr. Ujfalussy Dezső, Szabolcs vármegye főispánjai. 1917-ben a társulat visszanyerte önkormányzatát, amikor elnökké Liptay Béla gazdasági főtanácsost választották meg, aki ezt a tisztséget ma is viseli. A társulat megalakulásakor a társulat igazgatója Jármy József nagybirtokos volt. Az 1854. évben történt újjáalakulás után Farkas Ignác vette át ezt a hivatalt, aki azt 1859. évig vezette, amidőn is az igazgatói állást megszüntették és az ügyek vezetésével Szögyény Emil akkori pénztárnokot bízták meg. Az 1862. évben az igazgatói állást ismét visszaállították és Szögyény Emil mint igazgató-pénztárnok vezette ezt a hivatalt 1867-ig, amidőn a külön pénztári állást mással betöltötték és Szögyény Emil az 1888 május havában bekövetkezett haláláig igazgató maradt. Ekkor az igazgató teendőivel Almássy István társulati főmérnököt bízták meg s 1892-ben a módosított alapszabály szerint a külön igazgatói állás megszüntetése után ugyanő vezette az igazgatófőmérnöki hivatalt. Almássy István 1898-ban meghalván, az igazgatófőmérnöki tisztet 1901-ig Virágh László töltötte be. 1901-ben a miniszteri biztos Kerekes József Aladárt nevezte ki igazgató-főmérnökké, kinek nyugdíjba vonulása után 1918-ban a társulat választmánya a jelenleg is szolgálatot teljesítő Kriston Ferencet választotta meg. 6. Taktaközi Bélvízlevezető Társulat. A „Taktaköz“ Zemplén és Szabolcs vármegyék határában a Tisza folyó jobbpartján, Tokajtól déli irányban húzódó az a terület, amelyet északon és nyugaton az eperjes—tokaji hegylánc nyúlványai, keleten és délen a Tisza folyó, illetve annak jobbparti védőtöltései határolnak. Ennek a mintegy 36,000 kát. hold kiterjedésű területnek a Tisza folyó árvizeitől való mentesítése az árvédelmi töltéseknek az 1852—1858. években történt kiépítésével megoldódott ugyan, azonban a társulat érdekeltségéhez tartozó mélyebb fekvésű területeket mégsem lehetett rendszeres gazdasági művelés alá vonni, mert a környező dombokról lefutó csapadékvizek és magán a Taktaközön keletkező belvizek ezeket a területeket minden évben elárasztották. Ennek következtében a szántóföldek tavaszi megmunkálása többnyire csak május végével volt elvégezhető. Ilyen viszonyok között természetesen a termésátlagok is rosz- szak voltak. A termés beérése csak a júliusi rekkenő melegben következett be s így a növényzetet utolérte a hőguta. A kaszáló és legelő is ugyanebből az okból harmadrendű volt. Ezen a káros helyzeten segítendő, az 1907—1911. években a Takta-víz- folyást oly módon szabályozták, hogy azt a dombokról lefolyó úgynevezett kül- vizek felfogására és a belvízártéren kívül való levezetésére alkalmassá tették. Ennek már a szabályozást követő első esztendőben is látható eredményei voltak, de még mindig fennállott egy másik nagy probléma, a belvizek levezetése. Ehhez a munkához súlyos időben, 1914-ben fogtak hozzá. Eredményes munkát azonban a körülmények miatt 1924. évig nem tudtak végezni. Az 1924—1928. években
