Kenessey Béla: A csonkamagyarországi ármentesítő és lecsapoló társulatok munkálatai és azok közgazdasági jelentősége (MMÉE Vízépítési Szakosztálya Budapest, 1931)
Bevezetés. Írta Rohringer Sándor műegyetemi nyilv. r. tanár
12 A malomgátak túltengő káros hatása ellen az 1751. évi XIV. t.-c. olykép intézkedik, hogy a hajózást akadályozó és káros gátak lebontassanak, azonban ennek a törvénynek is vajmi kevés hatása lehetett, mert a malomjog földesúri jog volt és a vármegyei tisztviselők maguk is földesurak lévén, saját maguk ellen aligha intézkedhettek. Oly sok eredménytelen vagy csekély eredményű törekvés után végre a XVIII. század hoz néhány pozitív, technikailag is megalapozott és gazdaságilag nagy- horderejű munkálatot. Ezeknek különösen négy csoportja ismeretes. így az ország déli részén a Bega folyó szabályozása és a Ferenc-csatorna építése, a Dunántúl a Sárvíz szabályozása s a Hanság lecsapolása. Az igazi nagy kérdésekhez a Duna— Tisza völgyének vízmentesítéséhez még nem nyúltak, ezek még technikailag nem voltak előkészítve, az ország pénzereje is hiányzott hozzá, de különösen nem volt meg a nagy szervező egyéniség, aki ezeknek a kérdéseknek megoldására magával tudta volna ragadni a közvéleményt és szervező talentumával tetté formálta volna a mérnöki gondolatokat. Akármilyen nagyméretűek is a fentebb felsorolt vízszabályozások, azok mégis csak helyi érdekűek voltak, helyi panaszokból fakadtak. Talán a legnagyobb érdekű volt azok közül a Bega és Temes folyók szabályozása, melynek gondolata idegentől — gróf Mercy Ferenc tábornok, temesvári kormányzótól — eredt, akinek szívós akaraterejéből a bánsági vidék lecsapolása jelentékenyen előrehaladt. Az ő céltudatos kitartásával indult meg a Bega folyó szabályozása, minek célja egyrészt a mocsarak megszüntetése, másrészt a hajózás volt. A gróf Mercy által kezdett nyomon a Bega szabályozásának hollandi mérnöknek — Fremant Miksa — terve volt az alapja, melynek lényege volt, hogy a közel párhuzamosan haladó két folyó, a Bega és Temes árapasztó csatornákkal köttessék össze, melyek közül az egyik a Temes folyó magasabb pontján kiágazva vizet szolgáltasson a Begába, s ha ennek vízállása a hajózásra elégtelen, a másik alsóbb fekvésű csatorna a Begából a Temesbe vezesse a felesleges magasságú árvizeket. Az ilyképen kiépített vízrendszer egyrészt a lecsapolást, másrészt a hajózás érdekét volt hivatva előmozdítani. A munkát óriási áldozatokkal hajtották végre. A két fő érdekelt vármegye : Temes és Torontál által szolgáltatott közmunkanapok száma az 1799—1808. években (dr. Schmidt Elek : A vízszabályozás fejlődése és jelen állása Magyarországon. V. K. 1929. évf.) 3 millió volt, s ha egy közmunkanap teljesítményét sokra nem is becsülhetjük, a szám mégis rendkívüli. De nagy volt az eredmény is, mert ettől az időtől fogva vehette kezdetét a két vármegye gazdagon termő földjének intenzívebb kihasználása. Elismeréssel adózhatunk gróf Mercy tábornok emlékének, akinek működése, eltérően az akkori s az őt megelőző idők osztrák tábornokaitól, példaadó és áldásos volt a magyar földre. A Bega folyó első szabályozásával egy időben (1795—1801) készült el a Dunát a Tiszával összekötő Ferenc-csatorna, magyar mérnökök, Kiss József és Kiss Gábor tervei és vezetése alatt. Ennek hatása lecsapolás szempontjából annyira jelentékeny volt, hogy a csatornát környező területek művelhetősége és értéke hirtelen fellendült s a hajózásból várt hasznot messze felülhaladta. A Dunántúl a Sárvíz—Sió—Kapós szabályozás és lecsapolás jutott a megoldás stádiumába. A Sárvíz szabályozásának Böhm Ferenc mérnöknek már a modern értelemben vett vízszabályozási elvek alapján készített terve volt az
