Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

IV. A víziutak hasznosítása

IV. A víziutak hasznosítása04

A vizek hasznosításának a halászat mellett másik legősibb s a középkor végére nálunk is nagy jelentőségűvé vált módja a víziutak hasznosítása. A legelső közlekedési eszköz, amelyet az ember megismert, a hajó volt. így volt ez a magyarságnál is. A »hajó« szavunk a finnugor korból való, talán az i. e. 1 évezred elejéről. De hosszú évszázadokon keresztül is a hajó maradt egyik legfontosabb közlekedési eszközünk: éppen olyan mindennapi

szerszáma volt a magyar parasztságnak, mint a talyiga vagy a lovas, illetve ökrös szekér, majd a kocsi. Sőt, a rendelkezésre álló adatok szerint főleg nagyobb távolságokra, de helyben is, lényegesen nagyobb szerepet játszott a teherszállításban, mint a szárazföldi közlekedési eszközök. Ennek oka pedig egyaránt keresendő a vízi szállítás közismert gazdaságosságában (még vízzel szemben is, hiszen egy ló vízen hetvenszer akkora terhet képes vontatni, mint tengelyen!) és víziúthálózatunk gazdagságában, folyó- és állóvizeink bőségében.

A kisebb hajók az áradásos folyóvölgyek, mocsaras vidékek, fertők lakóinak ősidőktől fogva nélkülözhetetlen eszközei voltak, s a hegyvidékek építőanyag- és sószállítmányai is tutajon érkeztek a síkságra. A folyóvölgyek ősi állapota — a vontatóutak hiánya — azonban sokáig akadályozta a nagyobb méretű hajózás kifejlődését.

A legősibb hajónk, az őskor embere által is már ismert mo- noxilon, vagyis egyetlen fa törzséből faragott csónak, ahogy a magyar halászok még félévszázaddal ezelőtt is nevezték: a »bo- donhajó« volt. Kezdetben ezt nevezték magyarul hajónak, s ez az elnevezés csak a középkorban ment át a nagyobb palánkos, deszkapallós építésű »hajókra«, s csak utóbb kezdték használni a kisebb vízijárművek megjelölésére a szláv eredetű »csónak« szót. — Míg a bodonhajó finnugor eredetű; a történelemből ismeretes egy közép-ázsiai, esetleg török eredetű különleges magyar vízijármű is, a »tömlőtutaj« (Anonymusnál: »tolbou«). Ennek a felfújt állati bőrből összeállított úszótestnek emlékét a ka- landozások-korabeli külföldi források is megőrizték. Ezzel ostromolták meg ugyanis őseink — többek között — Velencét. Hasonló tömlők ma csak Közép-Ázsiában és Indiában ismeretesek, az ókorból pedig az asszír domborműveken maradt fenn nyomuk. Két másik hasonlóan ősi vízi közlekedési eszköz volt az alföldi fertők, mocsarak vidékén használatos, nádkévékből összeállított

53