Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

II. A honfoglaló magyarság gazdasági élete

Az i. e. II. évezred végén az ősmagyar nép az Ural délkeleti lejtőjére húzódott. Itt került érintkezésbe a török fajú népekkel, s tért át nomád (szilaj) pásztorkodásra, vagyis a vadság fokáról a barbárság alsó fokára emelkedett. (Ogur-török őshaza.) A magyarság fejlődésének erről az időszakáról úgyszólván semmit sem tudunk, csak a fejlődés eredményét ismerjük: a korábban finnugor jellegű nép nyelvében ugyan továbbra is megőrizte sajátságait, de kultúrájában, etnikumában túlnyomóan török jellegűvé vált. A történetírás joggal nevezi ezt a népet a korábbi magyarugorral szemben magyar-töröknek vagy törökös ugornak.

Ezt a magyar-török népet sodorta aztán i. e. V. század körül egy ismeretlen népmozgalom a Kaukázus északi lejtőjére, a Kubán vidékére. A magyarságnak már az Ural nyugati lejtőjén meglehetősen differenciált s az Ural délkeleti lejtőjén nomád pász- torkodóvá alakult gazdasági tevékenysége lehetővé tette, hogy alkalmazkodni tudjon az új viszonyokhoz.

E vidék éghajlata rendkívül szélsőséges, évi hőmérséklete +40 és —35 C° között ingadozik. Száraz pusztájának képéhez éppen úgy hozzátartoznak északon a homokviharok, sós tavak, szikesek, mint délen, a Kaukázus lejtőin a ligeterdők — fejlett földműveléssel, sőt kertgazdálkodással, gyümölcs- és szőlőtermeléssel, öntözéses műveléssel.

A magyarság főfoglalkozásává itt a nomád pásztorkodás (elsősorban ló- és juh-, másodsorban szarvasmarha- és sertéstenyésztés) vált; kiegészülve a halászattal, melyre a halban gazdag vizek továbbra is lehetőséget adtak, s amely az akkori fokon — különösen télen — az állattenyésztésnek nélkülözhetetlen kiegészítője volt. Sőt utóbb, mint a nomád népek általában, feltehetően kiterjesztve befolyását a szomszédos földművelő népekre, a nyelvtörténet tanúsága szerint átvette nemcsak azok termékeit, de földművelő kultúráját is.51

A termelőeszközök anyaga alapján a régészet az ogur-török kort réz- és bronzkornak, a kubáni török kort pedig a vaskorra való átmenetnek tekinti; ennek a társadalmi—gazdasági fejlődés szempontjából a nemzetségi, illetve a nemzetségi szervezetről a törzsi szervezetre való átmenet, vagyis a barbárság alsó és középső foka felel meg. (A termelő tevékenységben, mint láttuk, az egyiket az állattenyésztés uralkodóvá válása, a másikat az állat- tenyésztés földműveléssel való kiegészülése jellemzi.) Ekkor alakul ki a magántulajdon és a rabszolgatartás (utóbbi a magyarságnál csak alárendelt jelentőségű volt), és létrejönnek a félállandó telephelyek.

30