Károlyi Zsigmond: A vízhasznosítás, vízépítés és vízgazdálkodás története Magyarországon (Tankönyvkiadó, Budapest, 1960)

XVII. Az ármentesítésekkel és folyószabályozásokkal kapcsolatos lecsapolási és belvízrendezési munkálatok (1849–1919)

az új átvágásokban folyik; a létesített 46 átvágás az eredeti 269 km hosszú medret 91 km-re vagyis 65%-kal, a Sebes Körös 23 átvágása a régi 162 km-es medret 86 km-re (47%-kal) rövidítette meg. Még nagyobb arányú a legmélyebben fekvő és legelvadul- tabb Kettős- és Hármas-Körös rövidülése, az átvágások száma az előbbinél 15, ami a korábbi 84 km-es medret 37 km-re (56%-kal), az utóbbinál pedig 39, ami a régi 234 km-es medret 94 km-re (61%-kal) csökkentette.257 Emellett a lecsapoló főcsatornaként működő új medrek kialakításával egyidejűleg több kisebb lecsapoló csatorna is készült. Azonban mivel e folyóknak a XIX. század első felére teljesen elmocsarasodott árterülete az ármentesítéssel, az azzal együttjáró lecsapolással s az azt követő belvízlevezetéssel teljesen megváltozott — ma már igen nehéz megállapítani, hogy a Körös-völgy 1 millió kh-on felüli ármentesített területéből 0,5 vagy 0,75 millió kh tekinthető-e állandóan vízzel borított, mocsaras területnek, vagy magas talajvízszintű vizesrétnek, illetve a vízrendezés során lecsapolt területnek. Hasonlóképpen aligha lehet eldönteni, hogy a mai belvízlevezető hálózatból mely csatornák szolgáltak egykor lecsapolásra, azaz mely csatornák váltak ■ az idők folyamán, a megváltozott körülmények között, az ártéren időszakosan összegyűlő vizeket levezető »belvízlevezető« csatornákká. Általában belvízlevezető hálózatunk ezekből a korai »lecsapoló« csatornákból fejlődhetett ki, s ezeknek csak egy része maradt meg továbbra is — mai értelemben vett lecsapoló csatornáknak, ahol a különleges talajviszonyok szükségessé tették a sűrűbb s a talajvízszintet szabályozó árokhálózatot.

Számszerűen a Tisza völgyében 1885-ben 2222,7 km, 1900-ban pedig 7958 km csatorna szolgált az árterek s általában a vízzel sújtott területek káros vizeinek levezetésére. A Duna-völgyben a fenti időpontokban 2033, illetve 4032 km lecsapoló csatornát találhatunk. A vízlevezető árokhálózat hossza tehát 1885-ben az egész országban 4255,7, 1900-ban pedig 11 990 km volt. A munkálatok egy részét azonban már nem az ármentesítő társulatok, hanem részben az e társulatok kebelében alakult különböző vízszabályozó vagy vízhasználati társulatok végezték — a kultúr- mérnökség irányítása alatt.258

Éppen ezért belvízlevezető és lecsapoló hálózatunk kiépülésének további és részletesebb ismertetését, gazdasági jelentőségének méltatását a kultúrmérnökség eredményeinél foglalom össze.

Kézenfekvő lenne ugyan a szakágazatok sorrendjében vázolni vízgazdálkodásunk kialakulását s az ármentesítések, folyószabályozások s a velük kapcsolatos lecsapolások után, mint magasabb

166