Károlyi Zsigmond (szerk.): A szegedi árvíz 1879. (Vízügyi Történeti Füzetek 1. Budapest, 1969)
Dr. Lászlóffy Woldemár: Az árvíz hidrológiai szempontból
A nov. 21—24i nagy csapadék telítette a vízgyűjtőterület felszínét, annál is inkább, mivel már az október 71%-os csapadéktöbblettel zárult és nov, 3-án is nagy esőzés volt. Dec. 10-e után mélyen a fagypont alá szállott a hőmérő higanya, a dec. 18—21. közti nagy csapadék tehát a fagyott talajon hó alakjában tározódott. Az 1878. év utolsó és az új év első napjai enyhék, esősek voltak. A meleghullám azonban rövid volt ahhoz, hogy a felhalmozódott hó eltűnjék, sőt jan. 8—14. közt újabb mennyiségekkel szaporodott. Február 17-e után ismét csapadékos idő következett be, és különösen 21—23-a, majd 26—28-a között voltak nagy esőzések, amelyek együtt a hónap átlagos csapadékának 106%-ára rúgtak. Az 5. ábrán feltüntettem a debreceni hőmérséklet sokévi átlagát is. Látható, hogy 1879 februárja szokatlanul enyhe volt: a hőmérséklet jóformán az egész hónapban 5 C°-kal meghaladta az átlagot. Ez a meleghullám rohamosan olvadást váltott ki. Mivel pedig a talaj december elején vízzel telített állapotban fagyott át és semmi vizet nem tudott felvenni, a téli hótakaróban tárolt és most bőséges langyos esőkkel kiegészült óriási víztömeg egyszerre zúdult a síkságra. Ez volt a Tisza rendkívüli árvizének az oka. 5. A vízállások alakulása Az időjárás vázolt alakulása természetesen a folyók vízállásában is kifejezésre jut. Vizsgáljuk először a Felső-Tisza és a mellékfolyók vízjárását, hiszen ettől függ a Tisza alföldi szakaszának magatartása. A 6. ábrán a Felső-Tisza, a Szamos, a Bodrog, a Sajó, a Körösök és a Maros vízrendszerének felső mérceállomásain 1878—79 telén észlelt vízállásokat tüntettük fel. A görbékből mindenek előtt kitűnik, hogy nemcsak az 5. ábrán kimagasló esőzéssel jellemzett időpontokat követték kisebb-nagyobb árhullámok, hanem többször is megáradtak a folyók. (Lásd pl. a Körösökön november 11-én, vagy a Szamoson és a FelsőTiszán 16^-17-én tetőzött árhullámokat,) Feltűnik az is, hogy az áradások mértéke gyakran eltére? a különböző vízrendszerekben. (Pl. a dec. 22—23-ún a Szamoson és a Körösökön észlelt csúcsoknak nincs megfelelőjük a Bodrog rendszerében — az esőzés nyilván nem terjedt ki ez utóbbinak a vízvidékére.) A Szamoson és a Fekete-Körösön jan. 20—25-e közt mutatkozó vízállásemelkedést minden bizonnyal jégtorlódás okozta. A 6. ábra alapján megállapíthatjuk, hogy 1. már november elejétől kezdve egész télen át egymást sűrűn követő árhullámok zúdultak az Alföldre; 2. február második felében az árhullámok sorozata mindegyik mellékfolyón tartósan magas vízállást okozott; 3. az általános áradást febr. 4—6-án a hirtelen felmelegedés indította el és 4. az árhullámok nem értek el ugyan rendkívüli magasságot — általában alacsonyabbak voltak az 1878. év utolsó napjaiban észlelt maximumnál is — a halmozódó víztömegek révén azonban mégis veszedelmessé váltak. (Ezt a napi vízhozamok felrakásával tudnánk igazolni, ilyen adataink azonban nincsenek.)
