Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

3. Lecsapolások és belvízrendezések (1878—1944) - 3.2. A Tisza bal parti vízrendezések

E terv alapján épült meg, 1893—1895 között, mai nyomvonalán a karcagi I. és !l, főcsatorna, torkolatában a sebeséri zsilippel. Az 1895. és 1897. években hosszantartó Hortobágy—Körös árvíz után építették ki Karcag déli határában a III. és IV. jelű csatornarendszert, amelyek szintén a sebes-éri zsiliphez csatlakoznak. A kultúrmérnöki hivatal által tervezett sebeséri szivattyútelep megépítését, illetve annak költségeit az érdekeltség ebben az időben még nem vállalta. Kisújszállás város határában a régi Kakat-völgy vízbajainak sürgős orvoslására — még az általános tervek elkészülte előtt, a Középtiszai Ármentesitö Társulat soron kívül építette meg 1898—1899-ben a Mirha torkolati zsiliptől kiinduló Kakati Főcsatorna alsó szakaszát 22,5 km hosszúságban, a Kenderes—hosszúháti úttöltésig, amelyet előzőleg miniszteri rendeletre át kellett vágni. Ebben az időben épültek a belvizek elleni védekezésül, legtöbbször hatósági engedéllyel, a Karcag-—Kisújszállás, Kisújszállás—Túrkeve határán húzott „elkülönítő töltések", illetve határcsatornák és egyes birtokosok egyedi lecsapoló csatornái és tiltói. Az átfogó vízrendezés előtt az egyes öblözetek vízrendezési munkáinak költségét tehát — amint láttuk — részben közvetlenül érdekelt birtokosok, illetve a közbirtokosság, részben az ármentesitö társulatok viselték. A Kakát völgyében és a Hortobágy—Berettyó melletti vizenyős területeken növekvő bajok orvoslására a Földművelésügyi Minisztérium 1897-ben utasította a Középtiszai Ármentesitö Társulatot, hogy az egész árterületére vonatkozó belvízrendezési tervet készítsen.

116 A Ruttkay Kálmán társulati főmérnök által 1897—1901 között készített átfogó, egységes vízrendezési terv meghatározta a Tisza melletti és Hortobágy—Berettyó jobb parti belvízöblözetek vízgyűjtőjét, a fő és mellékcsatornák rendszerét, a szükséges átemelő szivattyútelepek helyét és műszaki adatait. A tervet, amely tartalmazta a munkák végrehajtásának sorrendjét is, a társulat közgyűlése 1901. október havában hagyta jóvá. A Középtiszai Ármentesitö Társulat területén ez a terv volt az alapja a jelenleg is ismert belvízrendszerek kiépítésének és —-a viszonylag magasfekvécű Kunmadaras határának kivételével — kiterjedt az egész társulati ártérre.

116/a A belvízrendszerek csatornahálózata zömmel 1905—1915 között készült el. Ez időszakban épült a társulat négy szivattyútelepe is: a balai, mirhái, kiserdei (túrkevi), és a sebes-éri. Az általános vízrendezési terv egyrészt figyelembe vette a már megépült tiszai és Hortobágy—berettyói lecsapoló csatornákat és zsilipeket, másrészt vízrajzilag egységes vízrendszerbe foglalta a régi vízfolyások völgyeleteit. A Ruttkay-féle terv végrehajtása során alakult ki a Középtiszai Ármentesitö Társulat területén az örvény—abádi, gyenda—tiszabői, szajoli, Hortobágy—Berettyó jobb parti, túrkeve—mezőtúri és a mesterszállás—bartapusztai belvízrendszer a szükséges belvízvédelmi művekkel. Az idők folyamán a lecsapoló hálózat és az átemelő szivattyútelepek teljesítőképességét kellett növelni a mezőgazdaság egyre növekvő igényeinek megfelelően. A Ruttkay Kálmán nevéhez fűződő általános vízrendezési terv megvalósított művei kiállották az idők próbáját. A választott megoldások alapelveiket tekintve ma is kifogástalannak mondhatók. A vízrendezési művek megépítése során azonban egyes öblözetekben az általános terv több részlete módosult, de később nem egyszer vissza kellett térni a Ruttkay javasolta helyes megoldásokhoz. A jelentősebb tervmódosulásokból néhányat az alábbiakban ismertetünk.

117