Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)
2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.2. Ármentesítések, árvizek, árvízvédelem - 2.2.3. A töltések fejlesztése és az árvédelmi biztonság
pénzügyi feladatok súlya és bonyolultsága miatt csak igen vontatottan és következetlenül került sor. Az 1879. évi első gyors-segélyektől eltekintve, évekig tartott, amíg az országgyűlés a Tisza-szabályozás fejlesztésére és a társulatok támogatására szükséges törvényeket megalkotta és elfogadta. Az 1979. XXXIV. tc. a társulatok működését, felügyeletét és ellenőrzését szabályozta; bővítette az illetékes folyammérnöki hivatalok hatáskörét és általában megszigorította a társulatok tevékenysége fölötti állami ellenőrzést. Az 1879. XXXV. tc. 8 millió forint előleget engedélyezett a társulatok számára, az árvédekezés költségeire és a töltések helyreállítására. Majd az 1880. XX. tc. a Tiszavölgyi Társulat számára, az árvédelmi töltések fejlesztésére 25 millió, Szeged újjáépítésére pedig 15 millió forint államkölcsönt engedélyezett. A legfontosabb törvény az 1884. XIV. tc. a ,,Tiszai törvény" és az 1885. XXIII. tc. a „Vízjogi törvény" volt. Az előbbi szerint: „a Tisza és mellékfolyóinak szabályozása, úgyszintén mindezen folyók völgyének ármentesítése műszaki tekintetben egy egységes egészet képez." Csaknem négy évtizednek kellett tehát eltelnie, míg Széchenyi és Vásárhelyi szervezési és műszaki elvei elismert és törvényhozásilag szentesített alapelvvé váltak! A Tiszai törvény a társulati tevékenység felügyeletére vonatkozó jog megerősítése mellett az állam számára biztosította a társulati határok közérdekű módosításának, a társulatok összevonásának, sőt új társulatok szervezésének a jogát is. A Közép-Tiszavidéken e törvény alapján jött létre az örvény—Abádi és a Szalók— Tiszabői Társulat egyesülésével, valamint a Törökszentmiklósi és a Fegyvernek—Szakállasi Társulat csatlakozásával a Középtiszavidéki Ármentesitö Társulat (1886. jan. 1.). A „Tiszai törvény" és a „Vízjogi törvény" rendelkezéseiből még csak a társulatok számára rendkívül fontos „műszaki ártérfejlesztés"-re vonatkozókat említjük, mert ezek szolgáltak a mentesített területek osztályozásának és a hozzájárulási kulcsok megállapításának alapjául. A valóság persze az, hogy a Vásárhelyi-féle alapelvnek a Tiszai törvényben való elismerése csupán írott malaszt maradt, annak gyakorlati érvényesítése az adott helyzetben — utólag! — már csaknem leküzdhetetlen nehézségekbe ütközött. Az elvek és a lehetőségek ellentmondásaira különösen jellemző az 1880-as Ordódy-féle jelentés, amely a várt műszaki terv és munkaterv helyett határozta meg átmenetileg a további munka irányát. 100 A jelentés a töltések javasolt legkisebb távolságát Tokajtól lefelé Szegedig 760 m-ben állapította meg. Ennek az elvnek a megvalósítása azonban lehetetlennek bizonyult s ehhez képest a töltések egymástóli távolsága — mint láttuk — mindmáig számos ponton elégtelen maradt. Az eladósodott társulatokra ugyanis nem lehetett további terheket rakni, a kormány pedig, hogy ne kelljen amúgy is deficites költségvetése terhére részt vállalnia a töltéskorrekció költségeiből egyszerűen nem volt hajlandó elismerni a korábbi felügyeleti szervek által államilag jóváhagyott hibás tervek miatt reá háruló felelősséget. 101 A szabályos töltésvonalozás megközelítésének másik eszköze a hullámterek kiöblösödéseinek fokozatos megszüntetése lett volna. Ezt az 1880-as jelentés szintén csak javasolni tudta, hiszen megvalósításuk előfeltétele az átvágások teljes kialakulása volt. így az ezirányú töltéskorrekcióra csak a századfordulótól kezdve kerülhetett sor, de az valójában még a korszak végére •— 1944-re — sem fejeződött be.
