Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.2. Ármentesítések, árvizek, árvízvédelem - 2.2.1. A töltések kiépítése (A ,,sürgős munkálatok" időszaka 1846—1879)

A Tisza bal partján tehát, a sok nehézség és a szervezetlenség ellenére is, 1847—1876 között — a fentiek szerint — 39 65Û ha (92 185 magyar hold) érdekeltségi terület védelmére 121 584 fm töltés épült. A munkálatokra kereken 1,9 millió (osztrák értékű) forintot költöttek. Töltésépítések a Tisza jobb partján Mint említettük a Tisza jobb parti töltések építését az 1851-ben alakult Jászkiseri Tisza-szabályozási Külön Egylet (2.) később Heves—Szolnok—Jászvidéki Tisza- és Belvízszabályozási Társulat) hajtotta végre. Alakulásakor az érdekeltek, a Tiszavölgyi Társulat Szerződvényéhez hasonlóan, „társas szerződés"-ben kötelezték magukat az építendő töltések költségeinek arányos viselésére. A nyílt parancs kiadása utáni árvízvédelmi helyzet megítélésére jellemző e társas szerződés alábbi részlete:

80 „...a Tisza bal partján három helyen mintegy 12 000 öl (22 750 fm) hosszúságban készített védtöltések az áradó vizeket ezen jobb oldali területre átszorítják ... és legközelebb mind felettünk ... mind alattunk és velünk szemközt mind a két parton töltések építésére külön egyletek alakulván, vidékünkre az elárasztási veszély napról napra mindinkább fenyegetőbbé vált..." A társulat feladata a Sarud—Süly—Kőtelek és a Millér-torkolata közötti Tisza jobb parti és a Szolnok—Zagyvarékas—Újszász közötti Zagyva bal parti töltések kiépítése volt. A töltések tervét a szolnoki osztálymérnöki hivatal mérnöke Fodor János készítette az addig legmagasabbnak ismert 1830. évi árvíz felett 80 cm-es biztonsággal. Az 1852-re elkészült terveket azonban a munka folyamán kétszer is át kellett dolgozni, mivel mind az 1853. mind az 1855. évi árvíz új, s a mértékadó árvízszintet jelentősen meghaladó maximumokat hozott. Ekkor a még töltések nélkül álló társulat csaknem egész árterülete: 1853-ban mintegy 109 600 kh (62 800 ha), 1855-ben pedig 148 800 kh (85 500 ha) víz alá került. Az 1853-ban Sarud és a Dinnyés-hát között megkezdett töltésből 1855. áprilisáig alig 10 km hosszú szakasz készült el és az árvíz ezt is nagyrészt megsemmisítette. A töltések magasságát azután a Tisza mentén az 1855. évi árvízszint fölött 1,26 m (4 láb), a Zagyvánál pedig 0,95 m-es biztonsággal, a koronaszélességet 3,8 m-ben, az oldalak hajlását pedig 1 :2-es lejtővel állapították meg. A Sarud—Szolnok, valamint Újszáz és Szolnok között kialakított összefüggő védvonal magaspartokba bekötött töltéseinek hossza összesen 84 500 fm volt. A munkát, felülről lefelé haladva, igen gyors ütemben, 1855—1859. között végezték el. Említést érdemel a társulat árterületének érdekes és pontos megállapítása: az 1855. évi maximális árvízi elöntés helyszínelés alapján végzett felmérésével. A társulat az árterületére nyugatról betörő árvizek ellen, Tarnaörs határában, egy évszázados gát továbbfejlesztésével, 1873-ban építette ki a Tárna 1416 fm hosszú bal parti védtöltését. Ezzel végérvényesen megszüntették a Tárna egyik ősi mellékágát. A Közép-Tiszavidék legnagyobb öblözetét védő gátak az 1876. évi rendkívüli árvíz próbáját is kiállták. Az 1879. évi árvíz alkalmával sem a töltésekkel volt baj: az új maximumokat hozó árvíz a sarudi belterület korábban biztonságos magaspartján ömlött át és öntött el a társulati ártérből mintegy