Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)
2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.2. Ármentesítések, árvizek, árvízvédelem - 2.2.1. A töltések kiépítése (A ,,sürgős munkálatok" időszaka 1846—1879)
Az egyes társulatok ármentesitö munkája A Közép-Tisza szabályozását: az első átmetszések és töltésszakaszok építését az 1845-ben — elsőként — alakult (Nagy) Hevesi Tisza-szabályozó Társulat (1) kezdte meg. 72 Bár a rendszeres szabályozás keretében végzett első átvágás (a hordói) éppen területünkön készült, a töltésépítés megkezdésére csak a következő évben került sor, később pedig a forradalom és szabadságharc eseményei is fékezték a munka ütemét. Ennek ellenére három öblözet töltései már az első években, nagyob részt valószínűleg már 1848 végére elkészültek. Mikor azonban az 1850. évi császári nyílt parancs erre lehetőséget adott: egymás után váltak ki a túlméretezett társulat szervezetéből az egyes ,,önálló öblözetek", hogy „külön egyletek" keretében kíséreljék meg területük mielőbbi ármentesítését. Széchenyi gazdasági és műszaki szempontból egyaránt megalapozott szervezőmunkájának közismert alapelve a Tiszavölgy rendezésének egységes megoldása volt. Az egységes tervet, egységes (munka)szervezetet és az egységes kivitelezést az eredményes munka előfeltételének tekintette. Ezt hangsúlyozta 1845. okt. 12-i szolnoki programbeszédében is, amely szerint a siker sarkpontjai: „1. a technikai rész, egy minta szerint készült, és egymással minden részletekben tökéletesen összehangzó terv az egész szabályozásról 2. a tervek végrehajtása, mely két pontra nézve szükséges, hogy az egész tervben egység uralkodjék: tehát egy tervező, és a tervnek ugyanaz általi végrehajtása szükséges .. ."* 73 A különböző öblözetek érdekeinek összhangba hozása, illetve egymásrautalsóguk felismertetése azonban nem ment könnyen. Ezt mutatják az 1846. aug-i második szervezőkörút tiszabői ülésének dokumentumai is: ,,. . . e gyülekezetben annyira eltértek még akkor a nézetek, hogy minden eredmény nélkül valánk kénytelenek" szétoszlani . . . A császári nyílt parancs a kétes értékű látszatszabadság biztosításával e széthúzó törekvéseknek nyitott ismét teret. Az önállóságért és a közös terhektől való mentességért az egyleteknek nagy árat kellett fizetniük. Az egyes öblözetek „önálló" töltéseinek építésénél sem a szomszéd gátak méreteire és vonalozására, sem az átvágások fejlődésének ütemére nem voltak tekintettel, ami később súlyosan megbosszulta magát. (Főleg azután, hogy az árvízszint emelkedésével az egyes öblözetek korábbi „különállósága" a valóságban is megszűnt.) 1851- ben elsőként a Tisza jobb parti területnek Sarudtól Szolnokig és a Zagyva vonaláig húzódó része önállósította magát, mint a terület időrendben második társulata, „Jászkiseri Tisza-szabályozási Külön Egylet" néven. 70 'a Kiválása a hatalmas öblözet egységes érdekei miatt indokoltnak bizonyult, amit a társulat későbbi eredményes működése is mutat. Ekkor vált ki Kecske—Alpári Társulat is, amely azonban, valószínűleg öblözetének kicsinysége miatt, csak nehezen tudta megkezdeni a működését. A bal parton kivált (időrendben harmadik) Törökszentmiklósi Külön Egylet hamar munkához látott, viszont a Szolnok—Csongrád Balparti Társulat sokáig nem tudta összefogni a helyi érdekeltségeket. 1852- től kezdve a Hevesi Vízszabályozó Társulat keretében csak a Füred és Szakállas közötti tiszai ártér maradt s a társulat tényleges munkát nemigen tudott végezni. A Szálaktól — Szakállasig terjedő egységes védővonal kialakítása érdekében 1858-ban tervet készíttettek ugyan Lumnitzer * Idézet a jegyzőkönyv, nyilvánvalóan kivonatos, szövegéből.
