Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)
5. A „Tiszavölgy rendezésének" további feladatai — A vízhasznosítások helyzete a Közép-Tisza vidékén a XIX—XX. században - 5.2. A mezőgazdasági vízhasznosítás - 5.2.1. Az aszály és az öntözés
A kísérleti öntözőtelepek eredményei (melyek többek között nemzetközi elismerést szereztek a ,,magyar rizsnek"!) Türr, majd Kvassay, Kolossváry és Bogdánfy felvilágosító és propagandatevékenységének hatására a századfordulón némi fellendülés tapasztalható az öntözés terén. Ekkor létesültek a Közép-Tiszavidék első öntözései, melyek — országos viszonylatban is igen eredményeseknek és tartósaknak bizonyultak. 157 A nagyobbak zömmel uradalmi rétöntözések voltak, amelyek közül a következők érdemelnek említést: A Harkányi-uradalom 70 ha-os abonyi rétöntözése (1889), a Kohner-uradalom felsőszászbereki 105 ha-os és a Wodianer-uradalom szandapusztai 55 ha-os rétöntözése (1896). Századunk elején keletkezett Maár Zoltán alattyáni rétöntözése (28 ha). Azt, hogy egyes helyeken a kisparasztok körében nem hiányzott az öntözés iránti érdeklődés, azt a területünk peremvidékén a heves megyei Makiáron, az Eger mellett alakult öntözőtársulat, valójában az első tartós öntözőtársulatunk bizonyítja. 1892-ben alakult 170 kisgazda részvételével, 106 ha-on. Az említett uradalmi öntözések sikerét mutatja, hogy pl. a felső-szászbereki öntözéseket az 1920-as években nagyrészt „permetező" öntözésre rendezték be. (így nevezték akkor az esőztető öntözést.) Itt főleg lucernát és cukorrépát termeltek, az elárasztásos szántóföldi öntözés területén pedig bolgárkertészet működött. Az alattyáni 29 ha-ból 27 ha-on esőztető öntözés folyt, 1,7 ha-on pedig kísérleti rizstábla volt. Míg az előbbi Zagyva-vízkivételre alapított öntözések jól beváltak, a Karcagon, a földművesískola telepén berendezett 23 ha-os, ártézikutakból táplált öntözés költségessége és a víz hidegsége miatt csak fele részben üzemelt (1928). Mezőtúron egy 29 ha-os, Tiszaföldváron pedig egy 8,1 ha-os öntözést talált az 1930. évi összeírás. Ezek a számok bizony még a rendkívül elmaradottságot tükröző országos adatokhoz viszonyítva is nagyon szerények, — akár az 1916-os év, ill. a háború előtti időszak, akár az 1930-as év adatait nézzük!* Területünknek tehát különösen sokat jelentett a Sajó Elemér féle program megvalósítását biztosító öntözési törvény (az 1937: XX. t.c-nek) és az ennek alapján szervezett Országos Öntözésügyi Hivatal új korszakot nyitó működése. Ezek révén részesült az öntözésügy első ízben hatékony állami támogatásban a korszerű öntözéses gazdálkodás meghonosítása, népszerűsítése és elterjesztése érdekében. 158 A tudományosan megalapozott öntözésfejlesztési program súlyponti területe az öntözésre leginkább rászoruló Közép-Tiszavidék és a Hortobágy lett. Első nagyobb létesítményei: a tiszaörvényi vízkivételre támaszkodó Tiszafüredi öntözőrendszer (1940), valamint a Békésszentandrási Vízlépcső (1941) és öntözései, területünkön valósultak meg. A további legjelentősebb kísérleti öntözőtelepek: a 700 ha-os borsoslaposi és a 63 ha-os mátai ugyancsak területünk határán létesültek. Hasonlóképpen érintette területünket a Tiszalöki öntözőrendszer tervezésének és a Keleti-főcsatorna építésének ez időben megkezdett munkája is. * 1916-ban, jóllehet az öntözésre berendezett terület nagysága 34 300 ha volt, csak 2300—3000 ha volt üzemben, 1930-ban pedig 8400 ha öntözést tartottak nyilván, amiből 122 ha volt a rizs.
