Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)
3. Az ősi ártéri gazdálkodás és a feudális kor vízimunkálatai — a Közép-Tisza vidékén - 3.1 A Tiszavölgy ősi ártéri gazdálkodása a korai középkorban (896—1242-ig)
nek, egész életének alapjává tette ezeket az adottságokat: a Kunság, Hajdúság elsősorban az árvizekkel megöntözött dúsantermő tiszántúli réteken, legelőkön kifejlesztett rideg állattartással, a tiszai magyarság pedig főleg a tógazdálkodás szintjére emelt halászattal és az árvizekkel öntözött, iszappal megtrágyázott területek haszonvételének minden más lehetséges módjával is — amit összefoglaló névvel joggal nevezhetünk „ősi ártéri gazdálkodásnak.* Mivel a feudális kor gazdaság- és vízügyi története egyelőre csak töredékesen ismert, területünk vízügyi régmúltjának bemutatásában nem szorítkozhatunk annak leszűkített vizsgálatára: egy történetileg kialakult igazgatási egység adataira. Miként a régészet, vagy az őslénytan, kénytelen rekonstrukciós munkájához sokszor távoli területek leleteinek adalékait is segítségül hívni, vizsgálódásunk körét legalábbis a földrajzi értelemben vett Közép-Tiszavidék határáig kell kiterjesztünk.** Mint a terület földtani múltjának felvázolásánál láttuk ez a terület az, amelyen a Tisza az idők folyamán — az utóbbi 20 000 év alatt — pályáját annyiszor változtatta, s amelyet feltöltött, át- meg átforgatott. Miközben a korábbi Ér-, Berettyó- és Körös-völgyi rövidebb útjáról ÉNy felé kilendülve, a balaton—bükki törésvonal árkában egészen a Mátra lábáig vezette pályáját — míg végül a feltöltődések és süllyedések kiegyenlítődésének hatására nagyjából mai, ill. a szabályozás előtti árvízi medrét foglalta el. (Utóbb azután ,,csak" e határok között változtatta pályáját, meanderező mozgásával.) Történeti szempontból ez az egész terület tekintendő tehát Közép-Tiszavidéknek, s adatai nélkülözhetetlenek a szűkebb értelemben vett területi egység vízügyi múltjának rekonstruálásához is. A halászat szerepe az ártéri gazdálkodásban és ennek kialakulásában. Vizsgálatunkat a középkori halászattal-tógazdálkodással és a halászatnak a magyarság életében, gazdasági tevékenységében betöltött szerepével kell kezdenünk. A jelek szerint ugyanis ez lehetett az alapja — vagy: mintája és iskolája — minden más vízhasználatnak, minden más gazdasági célú ,,vízimunkálatnak": a foki halászatnál szükséges beavatkozások mintájára alakulhatott ki a rétek elárasztásának-lecsapolásának szabályozása, s egyáltalán az egész ártéri gazdálkodás alapját képező fokozatosan differenciálódó „fok-gazdálkodás". Az összehasonlító nyelvészet és néprajz legrégibb adalékai közé tartozik az az ősi finnugor hitrege, melyet még Reguly Antal jegyzett le a múlt században a vogulok között: * Györffy azonban csak a Nagykunsággal foglalkozott, kérdésfelvetése és váloszai is elsősorban erre, mégpedig főleg a XVII XIX. századi Nagykunságra vonatkoznak. Ugyanakkor — bár számára éppen a régi térképek adták az impulzust — ismertetéseiben, engedményt téve a nagyközönség ilyen irányú iskolázatlanságának, nem vonta be, s így nem is hasznosíthatta eléggé azok adalékait. Ezért bármennyire jelentősek — sőt ma is inspiráló hatásúak! — felismerései, a bennük rejlő lehetőségek mind ez ideig nagyrészt kiaknázatlanok maradtak: a XVII XIX. sz.-ról rajzolt képét az utódok időtlenné merevítették, a környező területek hasonló szintű vizsgálata pedig máig fennálló adósságunk. (De ugyanígy elmaradt, szinte egészen napjainkig, a komplex történeti-néprajzi módszer általa kezdeményezett kibővítése is a történeti földrajz felé . . .) ** A Közép-Tiszavidék mai értelmezése inkább igazgatási, mint földrajzi és vízrajzi fogalom. A Tiszavölgy legjelentősebb múlt századi ismerői: Huszár Mátyás, Vay Miklós, Vásárhelyi Pál — a területet mindig is egy tágabb egység részeként vizsgálták. Huszár és Vay a Közép-Tisza és a Körösvölgy vízrajzi egységének felső határát Tokajtól számította, s egységes egészként kezelte Vásárhelyi is — tekintettel a Tiszalök—Taskony közti fokokon rendszeresen elárasztott tisztántúli területekre — a Tokaj—Köröstorok közti Tisza-szakaszt.
