Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja I. rész, Az ősi ártéri gazdálkodás és a vízi munkálatok kezdetei (895-1846) (Vízügyi Történeti Füzetek 8. Budapest, 1975)

1. A Közép-Tiszavidék - 1.1 A Közép-Tiszavidék természeti adottságai

jutottak le a Körösök medrébe. Kiöntései a XIX. század elejei nagy tiszai árvizek alkalmával súlyos károkat okoztak a növekvő mezőgazdasági területeken. Püspöki felett a Décse-fok, a Sasfa-fok és a XVIII. század elején (vagy még korábban) vízlevezetés céljából készített Ásott-fok (Ásvány-fok), valamint a Pusztaszakállas és Pusztaballa (Óballa) melletti fokok vize a Törökszentmiklós északi oldalán levő nagy lapályban terült szét. Levezetőjének, a „Tinóka-ér"-nek egykor széles, mélyen beágyazott medre volt és Szajolt délről megkerülve torkollot a Tiszába.* A Szolnok—Csongrád közötti Tisza-szakasz kétoldali kisebb, zárt öblözeteit a fokokon kiömlő árvizek mindenkor elborították. Az ártér átlagos szélessége itt 3—4 km, az átlagos terepmagasság megközelítően azonos a mai árvízszintekkel, vagy azt kevéssé meghaladja, ezért az alsó szakasz fokainak karbantartása könnyebb volt (Litzner János és Sándor József 1778. évi felvételei e szakaszon is több fok nevét tüntetik fel.) A fokok közül említhető Nagyrév alatt a Harangi-fok, Nagy-árok és a Tőke-fok. Az öblözeteket elöntő árvizek gátszakadásainak történetében többször szerepelt a Cibakháza alatti balparti Sápi-fok. Szolnok határában, a várostól nyugatra, nyomaiban ma is megtalálható a „Dézsmaszérűk-ere", mely a Tisza és Zagyva között kanyargott, továbbá a „Katonák kútja-ere" és a mai nap is sok problémát felvető „Görbe-ér". A vízszabályozás előtt, a Tisza és az alsó Zagyva egyidőben áradó vizeiből — a fokokon át — két irányból kaphatták vizeiket.** A Tisza mellékén, főként a Szolnok környéki árterületeken ismételten előfordult a „Kengyel" név. így az 1075-ös oklevélben megnevezett Kengyel falu és névadója a Kengyelvíz mellett a Miller torkolati szakaszán ,,Kis-Kengyel-folyás", ,,Kis-Kengyel-sziget", Kőtelek határában pedig „Belső-Kengyel", „Külső-Kengyel-hát".*** A Tiszafüred—Csongrád közötti Tisza-szakasz partjait ma is száznál több hullámtéri fok szaggatja, rongálja. Szerepük lényegében nem változott, de jelentőségüket a gátak kiépítésével és a halgazdálkodás hanyatlásával elvesztették. Állóvizek — ma A Közép-Tíszavidék jellegzetes állóvizei ősidők óta — a holt Tisza-medrek, morotvák, melyek csak részben keletkeztek a szabályozás során végrehajtott átmetszésekkel, részben korábbi, túlfejlett és lefűződött Tisza-kanyarok olykor sok évszázados maradványai. A Körösök alsó szakaszán is van néhány jelentékenyebb holt-meder. A holt Tisza-medreket mindig is halastavakként hasznosították, másrészük feltöltődve mocsaras nádasokká vált. Adottságaiknak megfelelően, ma öntözővizet tárolnak vagy belvizek időszakos visszatartását segítik elő, olykor halászati, nádgazdasági és egészségügyi-sportolási szerepük is jelentős. * A régi iratokban „Tisza-Ér" és „Ér-víz". Zathureczky Sándor 1778. évi helyszínrajza szerint Szajol mellett vízimalmot is hajtott; Litzner János 1776. évi tiszai vízrajzi felvétele pedig ellentétes irányú nyilakkal jelzi a Tinóka ér, az áradó vagy apadó vízállásoknak megfelelően változó irányú vízfolyását. ** Részletesen I. később: 2.1 fej. 46. p. *** Gyakori víznév Tolnában és Baranyában is, ahol kiveszett igei alakjának emléke is fennmaradt: kengyel, kangyal, elkangyal =tekereg, csavarog. — Neve miatt megemlítendő a Szolnok melletti bal parti „Mirhó-fok" is.