Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Az utolsó tiszai komp
rökkanizsára, s onnan is hozta. 1864-ben Kaufmann Nándor jogot nyert arra, hogy Pádén postát nyisson, sőt 1869-ben a Nagykikinda—Ada közti postajárat egy vonalát is ő tartotta. „A pádéi postamesternek — írja Herresbacher — a rossz utak miatt sokat kellett küzdenie, s ezt a közbirtokosság belátván, használatra átengedte neki a hat holdat tevő volt akácerdőt — azóta postaföldnek nevezik azt a részt —, s a régi tégi aégető t a falu északkeleti oldalán.” Az adai partra került a hajóállomás is, úgyhogy most a bánáti részről csak csónakon vagy kompon lehetett megközelíteni. „1868-ban felszólították a padéiakat - írja szerzőnk -, hogy rendes gőzhajóállomást állítsanak fel, de ezek nem voltak erre hajlandóak. Ada az időben árterének megmentése végett töltést emelvén a Tisza mentén, egyben hajóállomásról is gondoskodott, s azóta megszűnt a zsebkendővel való jeladás. Azon időtől a padéiak voltak kénytelenek Adára menni, ha a hajót igénybe akarták venni.” Majd csak a század utolsó évében létesítenek a padéiak a régi komplejáró mellett „egy szabad kikötőt és rakhelyet” a teherforgalom számára. Itt a hajók, tutajok a szabályrendelet szerint „nyolc egymás után következő napig minden díj fizetése nélkül tartózkodhatnak”. A kompot, a révészek beavatásával, a dohánycsempészek is használták, de igénybe vették olykor a betyárok is. Az adai Hallai János, az egykori révész mesélte, hogy szajáni nagyapjánál a múlt század végén még tartott a disznótor, amikor „a megyejáró betyárok” kiásták a házfalat, és elvitték a húst. A csendőrök a kompnál érték utol és csípték el őket, míg az átkelésre várakoztak. 1883 októberének legelején egy rendhagyó esemény színhelye a pádéi komp: mintegy 200 kocsiból álló karaván kelt át a folyón. Bánáti kitelepülök ők, Bácskába mennek, a telecskai dombok közé, ahol majd megalapítják Gyulafalvát, a mai Telecskát. Főleg szajániak, tóbaiak és jázovóiak, de vannak jó néhányan Csókáról, Lőrincfalváról, Tordáról, Kisoroszrói, Aracsról, Bikácsról, Töröktopolyáról, Monostorról és máshonnan is. A telepesek Szajánban gyülekeztek, onnan indultak. „A kocsisor lassan haladt, nagy volt a teher - írja Fekete József a Telecska című könyvében. - ...A vízmosások, korhosok, vizesárkok, tócsák, a sorból kitörő lovak mind, mind lassították a menetet. Végre elérték a Tiszát, a kompot. A legkisebbek enni kértek, az emberek levették az istrángot és elindultak a komphoz. Lassan, nagyon lassan haladt a 200 kocsi átkelése. Mire az utolsó kocsi is felkapaszkodott a bácskai oldalon, leszállt az est... A lovakat kifogták, szénát dobtak elébük, az asszony nép elkészítette az elemózsiát... Vacsora után ki-ki aludni tért, csak az őrök maradtak a tűz körül.” Másnap, a reggeli táborbontáskor, még egy ideig szokatlanul zajos volt a környék, aztán a csend újra hatalmába kerítette a Tiszát. Persze a folyó mente sem nesztelen, csakhogy itt jobban lehet hallani mindent, két ember hangos beszélgetése már lármának tűnik. És hát itt van a forgalom is. Fridrich Tamás írja idézett könyvében, a Dunára és a Tiszára vonatkoztatva, hogy „a személy- és teherszállító gőzhajó, aztán a gabona-, bor-, s egyéb hajók, dereglyék, tutajok, ladikok és csónakok csak úgy futkosnak rajtuk fel és le”. Itt Pádé és Ada között talán nem is ennyire élénk a forgalom, de a tájon mégsem ül eszményien békés nyugalom. A közelben, néhány kilométeres körzetben, kilenc vízimalom működik, lapátjaik naphosszat kelepeinek, a lisztre váró emberek meg olykor csoportba verődnek, hangosan nevetgélnek. A közelgő gőzhajó jelzőberendezése a kapitány keze alatt már messziről elbődül: jelzi a komposnak, hogy egy-kettőre odaér, ne induljon, a kötelet pedig engedje le. A fentről ereszkedő, jól megterhelt fahajó ugyanilyen szándékkal dudával, vagyis közönséges kondástülökkel figyelmeztette a révészt. A hajó kormányosa, amint Szegeden elhagyta — Betkowski Jenő Tiszai hajósélet című könyvének leírása szerint - már nem úgy 94
