Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)

Beszédes József, az „ébredező” korszak inzsellére

ideig a mezőváros bírája, jóllehet írástudatlan földműves volt. „Népképviselőkul ... kizárólag beszédes emberek kellenek” — írta Arany János is.

Fia nagy szeretettel rajzolta meg alakját egy 1840-ben, a Tudományos Akadémia számára írt önéletrajzában. Ez 1945-ben elveszett az akadémiai irattárból, az alább idézett részt a Budapesti Hírlap 1897. szeptember 12-én megjelent tárcacikkéből vettük át.

„Az Apám, Beszédes Mátyás szántóvető szegény parasztember volt — írja Beszédes József. — írni és könyvet vagy írást olvasni nem tudott. Mégis természeti belátó esze, közéleti gyakorlata, kiváltképpen pedig az igazságot szomjúhozó és a közjót forrón szerető leikéért tizenegy évig jótevő bírája volt a városnak. Ezen tizenegy év itten sokat bizonyít, mivel Kanizsát fele magyar, fele rác nép lakja, a bíróság tehát közös; mégis a másrész jogáról lemondott azon idő alatt. Apámról ezeket feljegyezni tartozom, mivel minden, ami jó bennem, ennek alapját ő gyökerezte lelkembe...”

E néhány fiúi tisztelettel megfogalmazott sorhoz talán csak azt kell hozzáfűzni a jobb megértés végett, hogy abban az időben Kanizsa, még kilenc településsel együtt, része volt a Tiszán inneni kiváltságos kamarai kerületnek, amelynek lakói nem voltak jobbágyok, a földet haszonélvezetbe kapták, s ezért évente egy bizonyos összeget fizettek a kincstárnak. Önkormányzatuk is igen kiterjedt volt. Ilyen kiváltságaik először csak az egykori szerb határőröknek voltak, majd később a Békés megyéből, a Szeged környékéről érkező magyar telepesek is megkapták ezeket a jogokat. Ekkor „a szabados kerület” tanácsában a két népesség fele-fele arányban volt képviselve, a községekben pedig az egyik esztendőben szerbet, a másikban magyart választottak bírónak.

A békés együttélésnek nagyon fontos formai szabálya volt ez az évenként váltakozó bíróság. Minden eltérés ugyanis vagy az egyik, vagy a másik fél jogainak csorbítását is jelenthette. Az okmányok, a jegyzőkönyvek hiánya miatt ma már nem lehet megállapítani, hogy Kiss Mátyás hosszú megbízatási idejének voltak-e esetleg más okai is, vagy ezt valóban csak rátermettségének, ékesszólásának köszönhette.

Ha ez az utóbbi történt, mint ahogy forrásaink állítják, akkor tényleg beszédes lehetett a későbbi Beszédes.

Azon a néhány anyakönyvi adaton kívül, amelyekre hivatkozunk, feltehetően nincs is több Beszédes-emlék Kanizsán. Még a szülőház helyét sem lehetett megállapítani: minden adatot, amelyből következtetni lehetett volna rá, elnyelt a múló idő feneketlen kútja.

Kanizsai életéről csak annyit tudunk meg, hogy 13 éves koráig tartózkodott szülővárosában, ettől kezdve pedig otthontól távol élő szolgadiák volt, majd vándordiák és egyetemi hallgató lett.

Első állomáshelye Szeged volt, az ottani algimnázium. Mivel Kanizsán csak kéttanítós, azaz kétosztályos elemi iskola volt, beiratkozás élőit el kellett végeznie a még hiányzó két osztályt, hogy teljes elemi iskolai képesítése legyen. Ezeket a négyosztályosokat normál iskoláknak nevezték, megkülönböztetve őket az egytanítós és a kéttanítós iskoláktól. Nos, a 13 éves Beszédes József az elemi két utolsó osztályát négy hónap alatt fejezte be, mintegy igazolva, hogy apjának „természeti belátó eszét” ő örökölte a családban. Nagy szó volt ez, ennél többet nem is kaphatott egy közügyeket becsülettel szolgáló, földet túró parasztembertől.

„A normális iskolától kezdve — írja Beszédes József önéletrajzában — folyvást melléktanításból tápláltam magamat, ezenkívül az 1802. és 1803. évben kurátor, azaz favágó, kál- hafűtő, oskolaseprő és a városi szerekre vigyázó voltam a szegedi rajzolóoskolában.”

Önállóan kereste meg tehát a kenyerét, a könyveket pedig tanáraitól kapta. Szívesen adták neki, mert mindvégig kitűnő tanuló volt: első eminens.

Tanulmányait 1804-ben a temesvári főgimnáziumban folytatta, a következő évben pe30