Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Öt régi torontáli vízimérnök
állapotban, Szathmárynak alkalma volt találkozni Széchenyi Istvánnal, aki akkoriban állt a Tisza-szabályozási mozgalmak élére. Az Első Ferenc (Franz I.) nevű gőzössel érkező Széchenyi Zentán a hajó fedélzetén fogadta a torontáli vízimunkák vezetőjét. „Látta Nagyságod ezen szép gátot...” — kérdezte tőle a fiatal mérnök, mint azt Széchenyi zárral felszerelt, bagariabőrbe kötött naplója tanúsítja. A reformkor nagy embere, mielőtt válaszolt volna, az iránt érdeklődött, hogy a nemesség hozzájárult-e valamilyen formában az építéshez. Amikor meghallotta, hogy nem tett semmit, akkor így válaszolt: „így nekem bizony nem igen tetszik...” Széchenyi István az 1846-ban létrehozott Tiszavölgyi Társulatban a „közteherviselés” elvét alkalmazta; a nagybirtokok, társulati tagokként, kötelezően fizették a járulékot. Szathmáry később is valamilyen formában kapcsolatban volt Széchenyivel, illetve víz- rendezési terveivel. Megfigyelőként vett részt a Tiszavölgyi Társulat közgyűlésein, ott volt a központi választmány 1846 március végén megtartott ülésén is, amikor Vásárhelyi Pál előterjesztette a Tisza „általános szabályozásának” tervét. Erről részletesen tájékoztatta vármegyéjét. Jelentésének szavai szerint a felső folyás szabályozása után a folyó „semmi által sem gátolva lent fekvő vidékünkre leomlik”, s ezért javasolta a töltések megerősítését. Torontálban, talán éppen Szathmáry félreérthető, némi szűkkeblűségéről is árulkodó jelentései miatt, az az álláspont alakult ki, hogy a Tisza menti megyék csak most kezdenek azokhoz a munkákhoz, amelyeket ők, önerejükből, már több mint húsz éve csinálnak, azaz úgy látták, hogy ők többé-kevésbé befejezték a Tisza- töltések építését, ennek folytán a két észak-bánáti társulat nem is csatlakozott a Tiszavölgyi Társulathoz. A későbbiek során Szathmáry már nem osztotta a megye korifeusainak szűk látókörű, csak a pillanatnyi helyi érdekeket tükröző állásfoglalását. Továbbra is részt vett a Tisza-sza- bályozás tervének vitájában, véleményét 1847-ben két cikkben tette közzé a Budapesti Híradóban. Még az év végén kérte felvételét a Tisza szabályozásához, de erre nem került sor, mert a munkálatok leálltak a szabadságharc miatt. A bukás utáni tevékenységéről nincsenek adataink. Tény, hogy elfeledten halt meg 1857. január 7-én Nagybecskereken, 60 éves korában. Emlékét később sem ébresztették, neve nem került be még a szaklexikonokba sem. Pedig ő is a régi Torontál egyik érdemes vízimérnöke volt, a mai bánáti táj egyik kialakítója. (1989) 18
