Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Gondozott écskai állóvízből tógazdaság
pósan szákolják a küzdő halat, betakarítják egy szabad ég alatt működő üzem, egy sajátos tenyésztelep végtermékét. Ha valaki felszólítaná az écskai halgazdaság embereit, hogy sorolják fel a fennmaradás, a további fejlődés három feltételét, könnyen ezt a választ kaphatnánk: víz, víz, víz. A legnagyobb gond: a megfelelő mennyiségű és minőségű víz. Az aggodalom a múló évekkel csak fokozódott, mert az iparból és a mezőgazdaságból, a hazai és a külföldi szennyforrásokból változadanul olyan anyagok kerülnek nagy tömegben a Begába, amelyek gátolják, már-már lehetedenné teszik öntisztulását, siettetik élővilágának teljes kipusztulását. ,A Bega a Vajdaság legszennyezettebb folyója, a legkevesebb oldott oxigént tartalmazza. Folyásának egyes szakaszain különböző mérgező vegyületeket észleltek, így analit festéket, krómsót, higanyt és mást. A csatornahálózat kiömlései és a nem tisztított szennyvizek állandóan emelik ennek a folyónak szennyezési százalékát...” — írja Milan Bajic egyetemi tanár a Halgazdaság és halászat Vajdaságban... című tanulmányában, amely a Létünk folyóirat 1978. évi 1. számában jelent meg. Nem mindegyik szennyvíz káros a halgazdaság szempontjából. Az ülepített háztartási szennyvízzel például, megfelelő hígításban, igen eredményesen lehet trágyázni. Az igazi veszély az ipari és a mezőgazdasági szennyvíz. A benne levő ammónia, szulfid, fenol, kátrány, festék, sav elpusztítja a halastó élővilágát, s ha a hal valamilyen szerencsés körülmény folytán túléli a veszedelmet, kellemeden mellékízt kap. Emiatt már érkezett reklamáció az écskai halgazdaság külföldi vevőitől is. Nem sok remény van arra, hogy a Bega szennyezettsége az ezredfordulóig elviselhető szintre csökken. „Víz mellett élünk, de nincs vizünk” — így érzékelteti a helyzet komolyságát Simeon Nikolic mérnök. Hogyan tovább? S egyáltalán hogyan lehetett ilyen körülmények között, ilyen .zennyc zett Bega-vízzel, eddig hal tenyésztést folytatni? A Tisza segített a bajon. Két módon jutottak hozzá vizéhez: közvetlenül, a folyó medréből, és közvetve, a Duna-Tisza—Duna-csatornán át. Ez az utóbbi úgy történt, hogy a törökbecsei csatorna zsilipjét megnyitották, a víz a csatornából a Begába került, felfrissítette annak vizét, „kiöblítette” medrét, és a folyó torkolatánál visszakerült az anyamederbe. Ez az elsősegélynyújtás mindig jó alkalom volt a tavak feltöltésére. Ilyenkor nemcsak a sok vizet igénylő termelőtavakba jutott bőségesen, hanem a tárolótavakba is: raktározták a vizet, hogy kéznél legyen, ha majd kell... Ide tartozik még az is, hogy a ponty sok mindent kibír, a vízzel szemben nem túlságosan igényes, elviseli az egészen mostoha körülményeket is. Ha oxigénhiányban szenved, különösen a reggeli órákban, a víz felszínén tátog, ilyenkor mondják a halászok: pipál a hal. Ebben az esetben nem érvényes szó szerint az a közmondás, hogy „él, mint hal a vízben”, ezt inkább így kellene módosítani: vergődik, mint hal a tóban. Jól tűri még a ponty a rakodást, a szállítás megpróbáltatásait, de ellenállóképességének persze megvan a határa. A betegségek közül a hasvízkór támadja, életterének figyelmetlen, szakszerűtlen kezelése miatt pedig mérgezés, fulladás, külső és belső sérülések áldozata lehet. Vagy megfagy a telelőkben, mint ahogy az idei hosszú tél során sok helyen megtörtént, tetemes károkat okozva az ország halastavainak. A biztosítóintézetek sok mindent biztosítanak, szerződést lehet kötni velük jég- és tűzkár, jószágelhullás, baleset és betörés ellen, a halastavak biztosítására azonban egyik sem vállalkozik. Hogyan tovább, ismételjük meg a kérdést. A halgazdaság szakemberei szerint a Begára évekig nem lehet számítani, a vízellátás dolgában teljesen át kell állni a Tiszára. Próbaképpen fél méterrel megemelték a Duna vizét, ami kihatással van a Tisza alsó folyására is. Ebbe a 132
