Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Gondozott écskai állóvízből tógazdaság
A nászjáték után az anya oldalra fekve lerakja az ikrát a vízi növényre, a hím pedig haltejet lövel rá. A megtermékenyítés, egy-két perces szünettel, több óráig eltart. Néhány nap múlva nyüszög a tó a sok pontytól. A zsenge halivadék fejlődését nagy gonddal kell kísérni, gyakori kimerítéssel felbecsülni számukat, meghatározni az etetés kezdetét, az előnevelő tóba való áthelyezés időpontját. Ez a megközelítőleg természetes viszonyok között történő szaporítás ma már elavult. „Zsákbamacska ” — mondja Szabó József, a tógazdaság fiatal biológusa. Jóllehet egy-egy anya 200 000-300 000 ikrát is lerak, nagy az elhullás, s ezért krónikus az ivadékhiány, pedig hát a növendékhal a gazdálkodás alapja. „Malac nélkül nincs sertéstenyésztés” - mondja képletesen egyik beszélgetőtársam. Nemcsak Écskán gond ez, hanem az egész országban. „Jóformán minden halgazdaságban gond előállítani annyi ivadékot, amennyire szükség van. Ennek oka a rossz technológia, a vizek szennyezettsége, s nem utolsósorban a különféle betegségek. Az ivadékban rettentő nagy kárt okoznak a paraziták, például a szemlencse hályogosítását előidéző mételyek, továbbá a galandférgek. Merem állítani, hogy nálunk nincs egy halgazdaság sem, ahol ne lennének jelen, s ne okoznának nagy károkat” — mondja dr. Kiskároly Mihály parazitológus, a szarajevói Állatorvosi Kar főmunkatársa. Itt említjük meg, hogy az országban a Vajdaságban törvényileg rendelték el a halastavak állományának kötelező parazitológiai és bakteriológiai vizsgálatát. A veszély felismerése ez, de még nem minden: a környezetvédelem is szabályozva van, vizeink azonban szennyezet- tebbek, mint korábban bármikor. Az ivadékellátást ma már csak mesterséges szaporítással lehet kielégítő módon rendezni. Maga a módszer igen régóta ismert, a patakokba állítható Jacobi-ládákban már 200 évvel ezelőtt neveltek pisztrángivadékot, de a nagyüzemi mesterséges pontyszaporítás viszonylag új keletű. Ennek módszerét dr. Woynarovich Elek hidrobiológus dolgozta ki. Az ötvenes évektől kezdve az egész világon elterjedt, úgyhogy manapság már sok helyütt valóságos porontygyárak működnek. A szaporítóházban az elhódított anyahalaktól fejés útján veszik el az ikrát, megtermékenyítik, és érlelésre a keltetőedényekbe, az úgynevezett zugerüvegekbe helyezik, ahol ideális feltételek vannak a hallárva kikelésére. Innen a tápvizes, porlasztott oxigénvezetékekkel ellátott ivadéktartó vályúkba kerülnek, majd az előnevelő tavakba. Nálunk Mihajlo Ristic és dr. Branko Jovanovic alkalmazta először 1960-ban a mesterséges szaporítást a csurogi halgazdaságban. Az elmúlt negyedszázad ezen a téren azonban nem hozott nagyobb eredményeket a Vajdaságban. Az ikrából, tekintet nélkül arra, hogy természetes vagy mesterséges módon keltették, két-három év múlva lesz végtermék, ekkor kerülhet sülve-főve, sokféleképpen ízesítve az asztalra. Az écskai halgazadaságban főleg kétnyaras pontyot tenyésztenek. Az első évben az egynyaras ivadékot nevelik, a második évben pedig ezt étkezési hallá hizlalják: egy-másfél kilós konyhakész pontyokká. A piaci méret eléréséig hosszú az út, mint általában az állattenyésztésben. Mielőtt a növendéket az etetőtavakba helyezik, minden alkalommal elő kell készíteni őket az új ciklusra. Az előző évi lehalászás után le kell engedni a pangó vizet, a lecsapolást a talaj kiszárítása, pihentetése, kifagyasztása követi. „Csak esővíz maradhat benne” — mondja Kovács Antal nyugalmazott halászmester. Ezután jön a meder tisztítása, művelése. Ezektől a munkáktól függ majd jórészt a halastó élővilága, terelőképessége. Elsőrendű követelmény tehát mindent a maga idejében elintézni, de ennek, dr. Branka Jovanovic egyetemi tanárnak, a halgazdaság külső munkatársának szavai szerint, az écskaiak nem mindig tesznek eleget. így a fölösleges iszapot sem távolítják el minden évben, néhol már eléri a 70 centimétert is, holott az 5-7 centiméteres réteg a megengedett, a hasznos. 130
