Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Gondozott écskai állóvízből tógazdaság
Az écskai halgazdaság háború utáni fejlődésében széles ívű utat tett meg az egyik mező- gazdasági szerevezeti formától a másikig: 1947. július 7-én vált ki az államosított uradalomból, jelenleg pedig a zrenjanini Szervó Mihály Kombinátot alkotó munkaszervezetek nagy családjába tartozik. Oda jutott, ahonnan elindult, mondhatnánk, de ez nem fedi a való helyzetet, még a hasonlóságot mutató szervezeti kötelékek szempontjából sem. Akkoriban, a negyvenes években, a halgazdaság kinőtte a szűk uradalmi korlátot, illetve az őt követő állami birtok keretét, és önálló fejlődési pályára lépett, most viszont egy olyan szintet ért el, ahonnan az újabb lépéseket már csak egy nagyobb rendszer részeként teheti meg; egyedül nem elég erős hozzá. Milyen változásokat is hozott az elmúlt négy évtized? A kezdet nem volt túlságosan biztató, mert a halgazdaság élére szakképzetlen emberek kerültek — köztük egy bocskorosmester is —, ők nem nagyon tudtak mit kezdeni egy ilyen szigorúan szakosított munkaterülettel, s emellett még sűrűn is váltották egymást. Ez a gyakorlat Drágán Kovacevic mérnök kinevezésével ért véget, aki csaknem harminc évig állt a halgazdaság élén. A tényleges javulás az ötvenes évek végén kezdődött, amikor hozzáfogtak az écskai halastavak újjáépítéséhez. Tudjuk, ezek már a háború előtt is rossz karban voltak. Nagy erőfeszítések árán alkalmassá tették őket a jobb termelésre. Vízellátásukat tápcsatornákkal szabályozták, megoldották lecsapolhatóságukat, ellátták őket halágyakkal, új előnevelő- és telelőtavakat képeztek ki. Más szóval: létrejöttek azok a feltételek, amelyek Dubisch Tamás korában is nélkülözhetetlenek voltak. Écska tehát a pontyos tógazdaság klasszikus keretei között fejlődött, a Fehér-tó és a többi tó nagysága erre csábította, illetve ezt tette lehetővé. A modern tenyésztés a könnyen kezelhető és gépesíthető kisebb területek, a mesterséges ívásra alapozott intenzív, nagy hozamokat biztosító módszereket igényli. Az écskai halgazdaság már azért is választotta az extenzív fejlődési utat, mert Bánátban mintegy 30 000 hektár területnyi holtág, kubikgödör, mocsár, nádas és főleg szikes gyep van, amely állítólag nem alkalmas művelésre, csak halastónak való. Hogy ez a becslés menynyire reális, a jövő fogja megmutatni. Hollandiában a tenger fenekét, Egyiptomban a sivatagot fordítják termővé. Ezért a fenti szemlélet mintha a természeti kincsekben dúskálók nézőpontját tükrözné, akik ugyanolyan könnyedséggel mondanak le ezekről a területekről, mint amilyen könnyelműen átengedik a már megművelt területeket nem produktív célokra. A halgazdaság a hatvanas-hetvenes években az újabb létesítmények létrehozásában látta a fejlődés útját. A termelést a hagyományos módon állították be. így keletkezett a Tisza, a Bega és a Temes mentén a melencei, a szerbittabéi, a csentai, a törökkanizsai és a sutjeskai halastó. Ma a halgazdaság több mint 4200 hektáron gazdálkodik; a legnagyobbak közé tartozik nemcsak az országban, hanem Európában is. Maga az écskai 2000 hektáron fekszik, a Begától a Tiszáig terjedő tavak láncolatából áll. Persze egy vállalkozás eredményességét nemcsak nagyságával mérik, talán azzal a legkevésbé. Az igazi fokmérő a termelékenység. Ezzel azonban egyik hazai pontygazdaság sem dicsekedhet. Európában a hektáronkénti hozam 2—3 tonna között ingadozik, ha másfél tonnára csökken valamilyen oknál fogva, be kell csukni a boltot. Nálunk az országos átlaghozam 1,1—1,2 tonna, az écskai halgazdaságé ennél még egy árnyalattal kevesebb. A munka hatékonyságának alacsony fokát a vizek szennyezettségében kell keresnünk, és hát persze másban is, mindenekelőtt az elavult technológiában. Kevés befektetés, olcsó munkaerő: ez a két tényező teszi mégis többé-kevésbé kifizetődővé ezt a termelést, amelynek eredménye jórészt a természet szeszélyétől függ. Mindez egyúttal a külterjes gazdálkodás korlátáit is érzékelteti. Most már szűk lett minden, a további lépéseket az intenzív termelés terén kell megtenni. Le kell mégis szögezni, hogy az extenzív gazdálkodás sem volt egészen eredménytelen; azt adta, amit adhatott, lépcsőfok volt. 124
