Kalapis Zoltán: Régi vízivilág a Bácskában és Bánátban (Forum, Újvidék, 1993)
Az utolsó tiszai komp
A révhelyek táján is, mint láthattuk, az élet sohasem eseménytelen. Hol zajlik, hol hullámzik, hol csendesen folydogál, mint a Tisza. Ez az ismétlődés nem törvényszerű, vannak pillanatok, amikor egészen új mederbe terelődik minden. A folyami átkelők esetében a nagy fordulat akkor következik be, amikor a komp helyébe híd kerül, amikor a forgalom már nem a vízen, hanem felette bonyolódik le. Az Al-Tisza vidékén a hatvanas-hetvenes években jöttek létre. A zentai hidat 1963. május 19-én, a zsablyait 1963. október 22-én, a kanizsait 1975. július 4-én, a törökbecseit 1977. november 27- én adták át rendeltetésének. Az utóbbi kapcsán jegyezték fel az újságok, hogy a révészek foglalkozást váltottak, a feleslegessé váló komptól pedig elérzékenyedve bú- csúzkodtak az emberek, zeneszókísérettel. A pádéi kompnál maradt minden a régiben, csak a megnövekedett teher- és személy- forgalom egy része terelődött át a hidakra. Ami megmaradt, az sem jelentéktelen. A zentai révkapitányságon őrzött kimutatásokból látszik, hogy 1972-ben és 1982-ben, a nyári hónapok idején, a gyalogos átkelők száma havi 6000-8000 között ingadozott. 1972 júniusában, júliusában, augusztusában havonként átlag 6500 kerékpáros, 1200 motorkerékpáros és 700 autós utas vette igénybe a kompot, 1982 megfelelő hónapjaiban pedig csaknem 2000—2000 kerékpáros és motoros, több mint 2000 autós. 1972-ben havonta mintegy 250 fogatos járművet is feljegyeztek a nyomtatványok megfelelő rubrikáiban, 1982-ben már alig 40-et. Még a féderre járó, gumikerekekkel ellátott stráfkocsik is eltűntek, pedig ezek csak az ötvenes-hatvanas években terjedtek el. A fogatok helyébe a traktor lépett. A legfrissebb, az idén hozott tarifajegyzék 43 tétele közül 11 vonatkozik a traktorokra, mezőgazdasági gépekre. Átkelésükről azonban nem vezetnek nyilvántartást, mert a nyomtatványban nincs megfelelő rovat. A hivatali űrlapok általában késve veszik tudomásul az életjelenségeket, de itt alighanem másról lehet szó: a kompforgalom annyira korszerűden, annyira idejétmúlta, hogy szinte már nem érdemes űrlapot szerkeszteni és nyomtatni. Holnap már úgysem lesznek, csoda az, hogy ma még léteznek. Svetozar, Arsenijevic, a zentai révkapitányság vezetője is azt mondja, hogy csak akadályozzák a forgalmat, mivel a tehervontatás is módfelett meggyorsult. Ha valami nem szűnik meg, nem alakul át idejében, akkor az emberek nem tudnak vele mit kezdeni, mindenhonnan kilóg, rendszeren kívül reked. A pádéi komp 1961-ben községi kezelésbe, majd a közművesítési vállalathoz került. Ennek felszámolása után, 1975-ben, a Zlatica asztalosüzemhez, 1977-ben pedig a koope- ránsok alapszervezetéhez csatolták, 1980-tól a helyi közösség szárnyai alatt van, pedig ez, a törvény értelmében, nem is foglalkozhat gazdasági tevékenységgel. A szabálytalanságra^ most ne legyen gondunk, fő az, hogy van, és hogy napkeltétől napnyugtáig kitartóan ingázik a két part között. Ha az embereknek szükségük van rá, mindig kéznél van, igen megbízható jószág. „Múzeumba vonult a gyaloghintó, a postakocsi, lassan már a parasztszekér is oda kerül, de ez a fekete, öreg komp még itt vár bennünket a pádéi révben” — írja Németh István is a Kertmozi című könyvében. Ami felett másutt eljárt az idő, az itt nélkülözhetetlen, mégpedig a nap minden órájában, reggeltől estig. A révjáráson korán megindul a mozgás, még akkor, amikor „a vízen a hajnal ködje legel”, ahogy azt Tömörkény mondaná. Az első utasok, az adai Potisje szerszámgépgyár bánáti ingázó munkásai, amint kiszállnak, nagy erővel búgatni kezdik motorjaikat. Kartársaik a második műszakból viszont az utolsók, részükre, a gyárral kötött szerződés értelmében, különjárat van este tízkor. Az adai oldalon fél tucat horgász helyezkedik el a kompon, kerékpárjukat a vázra szerelt, 109
