Juva, Karel: Vízrendezés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1966)

A vízrendezés tárgya és feladatai - I. A talaj elvizenyősödésének vizsgálata

talaj, különösen az agyagos iszap és az agyag, porhanyóvá tétele nehéz, minthogy a talaj hajlamos a pépessé, a csúszóssá válásra, ragacsos, folyós; az igavonó állatok, valamint a mezőgazdasági gépek a talajba besüllyednek. A tőzegtalajokra az igavonó állatok, főképpen pedig a gépek, rendszerint egyáltalán nem tudnak rámenni.

Ha az elvizenyősödés nagymértékű, a vízháztartás zavarai már nyilvánvalókká válnak. A mintavételi gödörben a talajvíz szintje kis mélységben állandósul, vagy elér egészen a terepszintig. A csapadékvizek nehezen szivárognak a talajba, és a felszínen összegyülekeznek. A feltárt talajszelvényben jól megfigyelhető az illuviális szint kialakulása stb. Ugyancsak megfigyelhető az is, hogy a talajból források alakjában vagy az árvédelmi töltésekkel szegélyezett vízfolyásból kiszivárgó vízként időnként vagy tartósan víz tör fel, esetleg a felszínre lépő talajvíz önti el a talajt; végül szemmel látható mocsár keletkezik. Ezt magasan álló, gyakran a talaj felszínére kilépő talajvíz vagy stagnáló felszíni víz, elmocsarasodott vagy eltőzegesedett talaj és tipikus lápi flóra jellemzi.

Az említett jellemzők, különösképpen pedig a talaj szemmel észlelhető jellemzői, valamint a száraz, puszta kézzel való megfogásakor keletkezett érzet a talaj nedvességi fokára is utal. V. NOVÁK szerint a kötötlebb talaj nyirkos (üdén nedves), ha göröngyei, morzsái mérsékelt nyomásra könnyen szétaprózódnak, illetőleg — ha finom szerkezetű — az ujjakkal összegyúrható, azonban nem kenődik, se nem ragad, eközben az ismert hűvösségérzetet kelti, azonban a kezet nem teszi nedvessé. Lazább talajok szemcséi az ujjak között nyomás hatására összetapadnak, és kis rögökké állnak össze, azonban a talaj nem képlékeny. Ebben az állapotban a közelítő víztartalom agyagtalajnál 20 -h 30%, iszaptalajnál 15 22%, homoktalajnál 5 10%, tőzegtalajnál 30 -h 50

százalék (a súlyra vonatkoztatva).

A kötöttebb talajokat (az iszap- és az agyagtalajokat) már nedvesnek tekintjük, ha kenődnek és ragadnak, azonban nem kásásak, ha felületük jól láthatóan nedves, ha az ujjakat gyúrás közben megnedvesítik. A lazább talajok (a homok-, valamint a humusztalajok) kézzel gyúrhatok és alakíthatók, gyúrás közben az ujjakat megnedvesítik, felületük a víztől fényesedni kezd. Ilyen nedvességi állapotban a víztartalom agyagtalajoknál 30 -h 40%, iszaptalajoknál 22 H- 30%, homoktalajoknál 10-h 20%, tőzegtalajoknál 50 -r- 70%.

Ha a kötött talaj vizes, az ujjak közt gyúrva kásássá, pépessé válik, azonban nem lesz folyóssá, felülete a víztől nagyon fénylik, a kiemelt gödörbe vagy a lábnyomba lassan beszivárog a víz. Lazább talajoknál a víz a talaj íelszínén fénylik, arról gyorsan leválik, a gödrökben és a lábnyomokban gyorsan felfakad, a tőzegtalajokból pedig nyomásra kifolyik. Ebben az állapotban az agyagtalaj 40 h- 45%, az iszaptalaj 30 -h 35%, a homoktalaj 20 -h 30%, a tőzegtalaj 70 ~ 80% vizet tartalmaz. Az elázott, kötöttebb talaj az ujjak közt szétfolyó, széttaposva cuppogó, félig, sőt egészen folyós anyagot alkot. Lazább talajoknál a széttaposott felületeket víz fedi, a tőzeges talaj besüllyed, össze39