Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
A balatoni régió
A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS TÖRTÉNETE Dorr típusú utóülepítő kotróhíddal (Keszthely) fűzfőre vinni a szennyvizet a nagy távolság miatt már rendkívül kockázatos lett volna. A 90-es évek elején - nem derült ki milyen érdekből - a jelenlegi telep helyétől kb. 1 km távolságra szándékoztak egy új telepet építeni, melynek befogadója szintén a tó lett volna. Sok vita után a hálózatot Füred közepén szétválasztották, azaz két alrégióra bontották. A keleti oldalt a fűzfői telepre vezették, míg a nyugati rész számára a régi telep maradt, melyhez csatlakoztatták a Tihany-Udvari nyugati szárnyat. Felszámolták a balatonakaraty- tyai 3000 m3/nap kapacitású eleveniszapos telepet, amely egyrészt beszorult az üdülők közé, másrészt a nem teljesen megtisztított szennyvíz a legtisztábbnak tekintett akarattyai medencét szennyezte. A löszpart tövében elhelyezkedő akarattyai telepet részben a Balaton szennyvízmentesítése érdekében, részben környezeti okokból a Balatonfőkajáron létesített új teleppel váltották ki. Itt a tisztított víz befogadója a Sóslápi patak lett. A frekventált parti sáv jelenleg hét régiót foglal magába: A régiók elnevezés szerint: • I. régió Siófok központtal, • II. régió Balatonlelle központtal (korábban Boglárlelle), • III. régió Balatonújlak központtal, 56 ■ • IV. régió Keszthely központtal, • V. régió Révfülöp központtal, • VI. régió Fűzfő központtal, • VII. régió Balatonakarattya központtal. A DRV Zrt. egyébként mindezeken kívül a teljes működési területén 3 ezer km. csatornahálózatot, 670 átemelőt, 35 szennyvíztisztító telepet üzemeltet, míg a bekötések száma, mint egy 170 ezer db. A keszthelyi kísérlet Keszthelyen a nyaraló-üdülő élet az 1800-as évek elején vette kezdetét, s mára az egyik legnagyobb forgalmú üdülő területe s egyben a Balaton első városi rangú települése. A város közvetlen szomszédságához tartozik Hévíz, amely bár szoros értelemben nem „balatoni fürdőhely”, ám gyógy- és idegenforgalma összefügg Keszthely városával is, mint ahogy csatornahálózata is a kiterjedt keszthelyi agglomeráció része. Ami a szennyvíztisztítást illeti, a korszerűnek tekintett telepek közül legelőször az immár muzeálisnak tekintendő, ma a IV. régió központját alkotó keszthelyi telep már eleveniszapos rendszerűként épült meg. A beruházási feladatokat Ruszkay Endre és Vrabély Armand közreműködésével a Viziber látta el. Nyers szennyvíz kiömlés