Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
A magyarországi szennyvíztisztítás a két világháború között
A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS TÖRTÉNETE A magyarországi szennyvíztisztítás a két világháború között Az 1920-as, 1930-as években a legsürgősebben megoldandó probléma a csatornahálózatokban irdatlan mennyiségben felgyülemlő csatornaiszap nedvességtartalmának csökkentése és ezzel az elszállítandó mennyiség mérséklése volt. Ugyancsak Zaitz László 1943-as írását idézve: „(...) a technika mai állása szerint az egyedüli helyes és tökéletes eljárás a csatornaiszap elgázosítása, mely nemcsak az iszap higiénikus eltávolításáról gondoskodik, de igen jól értékesíthető, magas kalóriatartalmú gázt is termel”. Zsigmond téri szivattyútelep London, Berlin és Hamburg után 1936-ban Budapest is egyike volt azon városoknak, amelyek ilyen elgázo- sító berendezést megvalósítottak. A szennyvíztisztítás fejlődése a kontinensen kezdetben elsősorban csak a különböző előtisztítok - rácsok és homokfogók -, továbbá a mechanikai tisztítást befejező ülepítők kialakításában tükröződött. A homokfogók vonatkozásában a vízszintes átfolyásúakat tekintették költség és kezelhetőség szempontjából a legelőnyösebbnek. Példaként szolgál erre az egyik Haltinger típusú, vízszintes átfolyású medence. A kútszerű, kör alakú, függőleges átfolyású típust viszont ennél hatékonyabbnak ítélték. Az ülepítő medencék kérdésében már ekkor felismerték, hogy hatásfok szempontjából a vízfelület nagysága (felületi szárazanyag terhelés) a legfontosabb tényező. A vízmélységet és a medence alakját lényegtelennek minősítették. Eleinte ülepítőként egyszerű földmedencében gondolkodtak, melyet később állékonysági okokból burkolattal láttak el. A sekély mélység miatti nagy terület igény, a kiülepedett anyag eltávolításával járó nehézségek, stb. hamarosan a beton műtárgyak kialakításához vezettek, ahol viszont az üledék eltávolításához már elkerülhetetlen volt kotrószerkezetek beiktatása. Leginkább beváltnak az ún. Lipcsei medencét tekintették, melyet eleinte toló lapos kotróval képezték ki. A kotró hátramenetben az uszadék letolását is megoldotta. (A folyamatos üzemű láncos kotrók csak jóval később kerültek kialakításra). Kedveltebb megoldásnak minősítették mind építés, mind a berendezés folyamatos működése szempontjából a kör alakú (sugárirányú átfolyású) ülepítőket.
