Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
Az ágazat változásai 1990 után
A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS TÖRTÉNETE A hazai szennyvíztisztításnak az egyre szigorúbb Európai Uniós kibocsátási normáknak is meg kell felelnie elhelyezését. Egyezően az EU 86/278 számú direktívában megfogalmazottakkal, hazánkban is elsődleges cél a megfelelően kezelt iszapok hasznosítással egybekötött elhelyezése. Az iszapot tápanyagtartalma (N, P, K, C), talajstruktúra javító képessége, nedvességtartalma kiválóan alkalmassá teszi mezőgazdasági területen történő hasznosításra. Természetesen figyelembe kell venni a termőföldet védő szaktárca általában jogos, de helyenként túlzó gátjait, azaz elsősorban a patogén és a toxikus anyag tartalmat. Az EU-s jogharmonizáció keretében a többször módosított 50/2001. (IV. 3.) sz. kormányrendelet a szennyvizek és szennyvíziszapok mezőgazdasági felhasználását szabályozta. Ebben különös súllyal szerepel az ipari szennyezésekből származó, mérgező hatású nehézfémek (Cd, Co, Cr, Cu, Hg, Ni, Pb, Zn) és egyéb toxikus anyagok termőföldi kijuttatásának korlátozása. Az iszaptól való megszabadulás lehetőségének egyik „intelligens” formája a komposztkészítés. A legtöbb nagyobb szennyvíztisztító telep személyzete saját komposzt technológiát dolgozott ki, mely közül jó néhány eljárásra sikerült szabadalmi védettséget szerezni. Ez azonban egyáltalán nem jelenti ennek az értékes talajjavító és tápanyagpótló anyagnak a pénzért történő értékesíthetőségét. Az üzemeltető vállalatoknak ugyanúgy meg kell küzdeni az elhelyező terület megszerzéséért, mint amelyek csak „hagyományos” komposztot állítanak elő. Az elmúlt időben - főleg nagyobb városok részére - a kanadai Wright Tech System Inc. „bio-szárító” névvel egy új eljárást dolgozott ki, amelynél a komposztálás során fejlődő hőt magának a komposzt anyagnak a szárításra használja fel. A kb. 33%-os szárazanyagtartalmú iszapból és szerves hulladékból álló keveréket egy zárt alagút formájú reaktorba táplálják és automatikus vezérléssel levegőt fújnak be. A 7 napos komposztálódási idő során keletkező 65-70 °C-ra felmelegedett levegőt az alagút második zónájába terelik, ahol szintén 7 nap tartózkodás alatt a keveréssel lazított tömeget kb. 80% szárazanyag tartalomra tudják kiszárítani. Mezőgazdasági hasznosítás hiányában tüzelőanyaggá (bio-brikett, pellet,) préselhetik és kazánban történő elégetéssel alkalmassá tehetik erőművi hő-, és villamos energia előállítására. Észak-Amerikában, Kanadában az utóbbi időben már elterjedten alkalmazzák, Európában nagyvárosok szintén foglalkoznak bevezetésével. Az iszap és organikus töltőanyag aránya: 1:2. Az elegendő szalma, mezőgazdasági hulladék, stb. - mint a biomassza-erőművek esetében általában - beszerzési nehézséget is okozhat. Ez a többlépcsős eljárás 152 ■
