Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
Az ágazat változásai 1990 után
A SZENNYVÍZTISZTÍTÁS története Szolnoki Szennyvíztisztító Telep kénynek nyilvánította a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó vízgyűjtő területét. Ezekkel kapcsolatban szigorított kibocsátási feltételeket szabott meg. A Balaton esetében az 1049/1994 (VI. 29.) kormány- rendelet határozta meg a Balaton ökológiai állapota védelmére és vízminőség javítására vonatkozó szükséges intézkedéseket. Alapvető célként a tó külső és belső terhelésének csökkentése, a Kis-Ba- laton II. ütemének befejezése, a szennyvíztisztító telepek és a gyűjtőhálózat bővítése szerepelt. Az érzékenységi területek kijelölését az unió tagországai eltérően ítélték meg. Ausztria, pl. nem jelölt ki sem érzékeny területet, sem érzékeny befogadót, ezzel szemben a tápanyag eltávolítási fokozatot mindenütt megvalósították. Céljuk ezzel az volt, hogy amennyiben az emiatt vállalt kötelezettséget esetleg nem tartanák be, ne keljen az EU felé bírságot fizetni. (Olaszország a csatornázás terén önként vállalt kötelezettség be nem tartásáért jelentős bírság megfizetésére kényszerült.) Az Európai Bizottság a Fekete-tenger védelme érdekében a Duna teljes vízgyűjtőjét érzékenynek minősítette, ám a torkolat-közeli országoknak (Bulgária, Románia, Szerbia, stb.) szennyvíztisztítási szempontból való felzárkózásukig moratóriumot engedélyeztek. A 91/271 EU-irányelv szerint elkészült Magyarország érzékenységi térképe. A szennyvíztisztító telepek működésére vonatkozó intézkedések - mint a korábbiakban már szerepelt - csaknem olyan régiek, mint maga a tisztítás. Jelentősége Magyarországon csupán a vízügyi törvény megjelenését követően kezdődött, annak ellenére, hogy abban erre vonatkozó lényegi szabályozás nem történt. A szennyvizek fokozatosan növekvő mennyisége és szennyezettsége - az EU jogharmonizációs követelményeinek szemmel tartásával - a befogadók védelme érdekében egyre szigorúbb határértékeket írnak elő. Egyik igen fontos alapelv: a „szennyező fizet” elve. A szennyvízkibocsátás határértékeire vonatkozó 3/1984-es rendelet idővel felülvizsgálatra szorult. A 9/2002 (III. 22.) KÖM-KÖVIM együttes rendelet előtérbe helyezi a befogadók terhelhetőségét. A határértékek vonatkozásában technológiai és területi - kategóriái besorolás szerinti - paramétereket határoz meg. A két évvel később kiadott 28/2004. (XII. 25.) KvVM rendelet a közcsatornába bevezethető szennyező anyagok küszöb értékeit is meghatározza. Újdonságként szerepel, hogy a rendelet a 2000 LE telepekre - külön kategóriákként - a na146 ■
