Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
Szennyvízöntözés története Magyarországon
SZENNYVÍZÖNTÖZÉS TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON Iszapkihelyezés Magyarországon. Forrás: Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal A sikeres kísérletek eredményeként 1983-ban a Növény és Agrokémiai Központ előkészítésében megjelent a Szennyvíz-elhelyezési Szabályzat melynek alkalmazását az illetékes hatóságok kötelező hatállyal rendelték el. A szabályzat a szennyvíz mellett a szennyvíziszap elhelyezésére vonatkozó előírásokat is magába foglalta. A kiadást követően némi módosítással egy - viszonylag hosszabb időt megélt - Műszaki Irányelv (MI-08-1375-1990) is kiadásra került. A rendszer- váltás idején a települési és ipari szennyvíz-öntöző telepek - a jelzett táblázatok szerint - már 2980 ha. nagyságot értek el és naponta mintegy 58 500 m3/d szennyvíz fogadására voltak alkalmasak. Az EU-s jogharmonizációs folyamatban a fentebb jelzett irányelvet „deregulálták”. Az évtized második felében ismertté vált és már irányadóul is szolgált a 86/278 sz. EU direktíva, melyet a szükséges jogharmonizáció kapcsán követett az 50/2001 (IV. 3.) sz. kormány rendelet. Ennek célja, hogy szabályozza a szennyvíztisztítás során keletkezett melléktermékek szakszerű mezőgazdasági felhasználását. Az alkalmazási területek felsorolásából viszont már kimaradtak az erdőgazdasági területek, azaz a nyárfás öntözés. Az ipari üzemek megszűnésével, valamint az öntöző rendszereket kezelő-hasznosító mezőgazdasági üzemek (TSZ-ek, Állami Gazdaságok) átalakulásával ez a fajta természetközeli megoldás csendben elsorvadt. A 70-es évek elejétől az ország nagyobb gazdaságaiban egyre több állattartó telep létesült, melyekből nagy mennyiségű hígtrágya került ki, amit szintén elöntöztek. Az előkezelés és a tárolás berendezéseinek költsége, hozzá még a dotálás hiánya, valamint a nagy vízfelhasználás, a vizes trágya „elmosatási” ■ 113
