Juhász Endre: A szennyvíztisztítás története (MAVÍZ, Budapest, 2011)
Szennyvízöntözés története Magyarországon
SZENNYVÍZÖNTÖZÉS TÖRTÉNETE MAGYARORSZÁGON Szennyvízöntözés története Magyarországon A szennyvízöntözés története hazánkban összefügg a „tisztavizes” öntözés fejlődésével. A megfelelően előtisztított szennyvizet a mai értelmezés szerint is - különösen arid környezetben - térségi vízgazdálkodási tényezőként szükséges értelmezni. Mezőgazdasági terméshozam növelő hatása külföldi és hazai kutatók által egyértelműen bizonyított. Az öntözőmű fajlagos építési és üzemeltetési költsége messze kedvezőbb a „hagyományos” szeny- nyvíztisztító telepekéhez képest. A kérdés az utolsó 50-60 évben mindig úgy merült fel, található-e elegendő alkalmas terület az öntözéshez, továbbá van-e hajlandóság az érintettek (fogadók) részéről? Néhány mondatban érdemes visszatekinteni a „tisztavizes” öntözés történetére is. Az ókorban a Nílus mentén élők alig várták a folyó áradását, hogy annak áldásos „öntözésével” és iszaplerakásával bő terméshez jussanak. A hat hónap aszály, hat hónap elárasztás megtanította őket az éltető víz értékelésére és egyben az azzal történő gazdálkodásra. Az aszályos időszakra tározókat építettek s abból emelték - kézi erővel - át a termésnöveléshez szükséges öntözővizet. Az egyiptomihoz hasonló alakult ki Mezopotámiában, a sumer és akkád birodalmak területén - is. Az Örmény fennsíkról lezúduló víz a Tigris és az Eufrátesz folyók áradását idézték elő, a két folyó szintkülönbsége miatt a közöttük lévő területen megszorult víz pedig a területet elmocsarasította. Az itt élők kettős célú, mintegy 100 km hosszú ön- töző-lecsapoló csatornát építettek. Alacsony vízállásnál a folyóból emelték fel a vizet, elárasztásnál pedig innen vezették vissza. Babilónia talaja kövér allúvium, mely kiválóan alkalmas volt öntözésre. A Királycsatorna kb. 600 km2-es tározóval kötötte össze a területet. A pannóniai öntözésekről sajnos csak nagyon kevés adat áll rendelkezésre. Köztudott azonban, hogy már a római korban, a házi kertekben foglalkoztak kis területű zöldségesek öntözésével, ám nagyobb öntözésekről csak a török hódoltság korától maradtak adatok. A török utazó - Evlia Cselebi - az 1660-as években dicsérettel ír a szerémségi öntözésekről, de mellette beszámol az Eger környéki „vízöntözések”-ről is. A Bácska és Bánát elnéptelenedett területein Mercy tábornok kormányzóságának idején (pl; 1724-ben Detta helységben) francia és olasz telepesek meghonosították a rizstermelést. Az olasz Limoni 1773-ban engedélyt kapott rizstelepek építésére és rizshántoló malom felállítására. A felvilágosult uralkodó, II. József császár (1780-90) szívügyének tekintette az öntözést, ezért Limonit aranyéremmel tüntette ki. A XVIII. sz. végén fokozódott az állattenyésztés jelentősége. Ennek hatására a rétek, legelők öntözése előtérbe került. A magyaróvári uradalomban - egy Wittman nevű vezető igazgatása idején - 462 katasztrális hold legelőn vezettek be csörgedeztető öntözést, mellyel holdanként 60-70 mázsa szénatermést tudtak produkálni. ■ 107
