Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE Szabályos WC-ki alakítás az 1930-as években 4 A felhasznált forrás valószínűleg egy műegyetemi jegyzet része lehetett az 1950-es évek legelejéről. 60 évvel ezelőtt a hivatal javaslatot tett a vízművek üzemeltetésének országos tagolására. A javaslat a megvalósítás fokozatos lépéseit is rögzítette. A program gyakorlatilag egy országos - központi irányítású - „víz- és csatornaműtröszt” jellegű szolgáltatórendszert sugallt, amely azonban később is csupán megyei szintre korlátozódott. A vízellátással és csatornázással kapcsolatos állami feladatok irányítása 1948-ban az Iparügyi Minisztériumtól az OVH-hoz került. Egy újabb átszervezés után, 1952-ben a Belügyminisztérium tervosztályára, majd a Könnyűipari Minisztériumba, a Helyi Ipari Minisztériumba, végül a Város és Községgazdálkodási Minisztériumba (VKGM) vándorolt tovább. Az ebben az időszakban működő központi vízgazdálkodási szerv, az Országos Vízgazdálkodási Tanács kis létszáma miatt nem tudta az általános fejlesztési irányelveket a gyakorlatban érvényesíteni. CSATORNÁK ES KEZELŐIK Még mielőtt a szocialista korszak csatornázási történetébe belemélyednénk, érdemes röviden áttekinteni, milyen csatornák léteztek kezelői kötelezettség tekintetében. Ebben egy ismeretlen eredetű stencilezett összeállítás lesz segítségünkre,4 amely a fővárosi csatornákat osztályozta az említett szempont szerint. A budapesti csatornák akkoriban a Főváros 1945. évi 96. közgyűlési számú Csatornázási szabályrendelete értelmében jogviszonyuk szerint a következők lehettek:- közcsatornák, azaz mindazon csatornák, amelyek közterületen feküdtek, közszükségletet elégítettek ki. Ezeknek tervezése, építése és fenntartása a Csatornázási Művek hatáskörébe tartozott. Ezek alkották a többséget, de voltak mellettük a- magáncsatornák, azaz mindazon csatornák, amelyeket magánszemélyek építettek és magánterületen működtettek. Azonban előfordultak olyan esetek, amikor közterületen fekvő hálózatot a Csatornázási Művek nem vett a birtokába, hanem azoknak fenntartását magánkézben hagyta. Ez rendszerint olyan csatornáknál fordult elő, amelyek közvetlen dunai kitorkollásokkal rendelkeznek, azaz vízjogi engedély alapján épültek. A másik eset, amikor a magáncsatornát nem vett át tulajdonába a Csatornázási Művek, amikor a csatorna ugyan közterületen húzódott át, de magánterületről indult, és magánterületre vezetett. És végül voltak a- házicsatornák, amelyek az egyes ingatlanok belterületein feküdtek. Ezeket a Csatornázási Művek engedélyével az ingatlantulajdonosok saját költségükön és vállalkozójukkal terveztethették és építhették meg. Fenntartásuk is az ingatlantulajdonost terhelte. Az 1946. évi január 1-ig érvényben volt 164/1906. közgy. számú szabályrendelet, ill. az azt módosító 329/1936. főpolgm. számú határozat engedélyezett magánszemélyeknek közterületen ún. magáncsatornákat építeni, melyeknek lé-
