Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás kezdeti lépései Magyarországon
A CSATORNÁZÁS TORTEN ETE Kolossváry Ödön kekhez képest, hogy míg ahhoz csatlakozni nem kötelező, addig a csatornázás mindenki számára kötelező. A csatornázás nem kíván oly sok előtanulmányt, mint a vízművek létesítése, ezért ha mérnökileg rendesen felmérték, akkor nincs gond a tervek elkészítésénél. Ugyanakkor a vízművek üzeme egyszerűbb, a csatornázásnál az üzemet rendszeresen felügyelni kell, mert a legkisebb hanyagság is igen megtorolja magát” Barcza jelentéséből derült ki, hogy bizony gondok voltak a fővárosi pöcegöd- rökből kihordott anyagok elhelyezésével és hasznosításával is. „A régi lóversenytér mellett nagy halommá vált a kihordott pöcegödöranyag, pedig igen könnyű volna a petróleumgyár szárnyvonalából kiágazgatni egy vasúti vonalat, amely alig 1000 m hosszban elérhetné a telepet, és elszállítható lenne az öszszes anyag a Pest megyei gyenge homokra vagy Fejér megye túlhasznált talajára. De ebben nem a hatóságok azok, akik elmarasztalhatok, hanem a gazdaközönség amely inkább vesz műtrágyát földjére’.’ Kvassay Jenő 24 Lászlóffy, 1940. Ugyancsak a közegészségügyi mérnöki intézménynél kezdte állami szolgálatát Kolossváry Ödön (1857-1921), a hazai öntözéses gazdálkodás későbbi jeles kultúrmérnöke. Az ő első feladatainak egyike a városi csatornavizek és a befogadó vízfolyások kapcsolatának vizsgálata, ill. a szennyvizek öntözéses hasznosíthatósága műszaki-gazdasági alapjainak kidolgozása volt. A vízellátás, a víziközmű-építkezések számának növekedése a Kultúrmérnöki Hivatalban a közegészségügyi mérnöki szolgálat rohamos fejlődéséhez járult hozzá. 1894-ben a szolgálat önálló hivatallá lett, majd 1900-tól a Kvassay Jenő (1850-1919) által vezetett Országos Vízépítési Igazgatóság ötödik ügyosztályává alakult. Mérnöki személyzete ekkor már 1 műszaki tanácsosból, 2 mérnökből, 4 segédmérnökből és 4 napidíjasból állt. A Közegészségügyi Mérnöki Osztály a földmívelésügyi miniszter rendelete alapján ingyen készített a városok és községek részére vízvezeték- és csatornázási terveket, beleértve az előmunkálatokat és a részletterveket is. Ettől kezdődően olyan munkamegosztás alakult ki a mérnöki hivatalok között, hogy a nagyobb városok vízmüveinek tervezésével a közegészségügyiek foglalkoztak, míg a községi vízellátó rendszerek tervezése a kultúrmérnökök tevékenységi körébe tartozott. 1911-ben közegészségügyi mérnöki testület a Belügyminisztérium kötelékébe került át.24 Mint érzékelhető volt, a fővárosi csatornázási terv két évtizedes elkészítése kisugárzott a többi nagyváros fejlesztésére is. A Magyar Mérnök- és Építész- Egyletben lezajlott vitákat lezárva a leszűrt tapasztalatokat és következtetéseket az egylet közlönyében nyilvánossá, illetve más városok számára is hozzáférhetővé tették. Ennek figyelembevételével választották az építést kezdeményezők, hogy hálózataikat egyesített vagy elválasztott rendszer szerint alakítják-e ki. Történelmi szempontból tehát a hazai új egységes kialakítású csatornázási rendszerek a századforduló előtti évtizedben kezdtek testet ölteni. Hogy mennyire foglalkoztatta a szakköröket a csatornázás műszaki oldala, mutatja, hogy a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1894 decemberében pályá-
