Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE Megállapítható, hogy a településtisztasági szolgáltatás gyakorlatilag egyfajta közműpótló tevékenységet hajtott végre a keletkezési és ártalmatlanítási pontok között. A szolgáltató szerv felügyeletét országos szinten sokáig a Könnyűipari Minisztérium látta el. 1982-ben az Építési és Városfejlesztési Minisztérium (ÉVM) a 19 megyei és a fővárosi vállalat szellemiségének egységesítése céljából létrehozta a már önálló Communitas Környezetgazdálkodási Egyesülést, melynek vezetésére Pálfalvy Zoltán mérnököt kérték fel. Irányítása alatt az Egyesülés számos szakmai konferenciával, szakmai irányelvekkel, elhelyezéssel kapcsolatos kutatásokkal, rendeletek előkészítésével, bírálatával stb. emelte ennek a kevésbé elismert szakterületnek az elismertségét. Az Egyesülés gesztori szerepét sokáig a Bertha László által igazgatott soproni vállalat látta el, amely speciális virágtrágya (temetői sírtakaró föld) gyártásával és külföldön való értékesítésével foglalkozott. A központi felügyeletet az ÉVM Lakás-kommunális Főosztálya Szives Lajos főosztályvezető-helyettes irányításával látta el. Már az 1980-as évektől a községek várossá történő előrelépésének egyik feltétele volt, hogy rendelkezzenek csatornahálózattal. A vezetékrendszereket azonban kezdetben csak a sűrűbben lakott részeken építették ki. Az ivóvízzel ellátott családi házas beépítésű városperemeken helyi szikkasztók épültek, amelyből az iszapos zagyot időszakosan kellett eltávolítani. Az ezekből kikerülő anyagot a ’70-es évek közepétől - ellenszolgáltatás fejében - a tisztítótelepek fogadták. A nagyvárosok a külső területeken, a hálózatok végén speciális leeresztőállomásokat alakítottak ki, ahol a minőség ellenőrzésre is lehetőség nyílt, továbbá így a nem mindig szag- és csepegésmentes, lomha szállítójárművek sem zsúfolták tovább az időnként amúgy is túlterhelt utakat. Kisebb városok és egyéb települések esetében a 70-es évek közepétől a szennyvíztisztító telepeken építettek fogadóállomásokat (pl. Szentendrén), melyeket a darabos anyagok mentesítése céljából rendszerint finom ráccsal, ívszitával stb. láttak el. Túlterhelt telepek esetében a berothadt anyag frissítésére előlevegőz- tetést is alkalmaztak. 1982-ben a fogadás műszaki feltételeit már műszaki irányelvben foglalták össze. Szippantókocsi közcsatornába üríti terhét
