Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
A CSATORNÁZÁS TÖRTÉNETE Vízkivételi mű Balatonaligán 1966 nyarán alakult meg debreceni székhellyel a Kelet-Magyarországi Vízügyi Építő Vállalat (Keviép). Valamivel később, 1967-ben a rendkívül agilis Rózsavölgyi Imre (1918-1986) (későbbi Dunántúli Regionális Vízművek igazgatója) irányításával létrejött a veszprémi székhelyű Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat, 1970-ben pedig a kaposvári székhelyű Dél-dunántúli Vízügyi és Közműépítő Vállalat (Délviép), melynek hosszú időn keresztül sikeres vezető párosa Holl Lajos (1931-2002) igazgató és Vígh Sándor műszaki igazgatóhelyettes volt. Ezeket az építő-szerelő vállalatokat a Vízépítő-ipari Tröszt felügyelete alá rendelték. A tröszt első vezérigazgatója a korábbi OVF-elnökhelyettes, Vajda József volt, akit a vizes ágazat más területén is érdemeket szerzett Bognár Győző és Bándi Iván (1926-1985) követett, utódjuk pedig hosszabb időn át Kazareczky Kálmán volt. A háború utáni időszakban az ország közműves munkáinak oroszlánrészét ezek a vállalatok végezték, sőt külföldön is vállalkoztak csatornaépítésre. Feltétlen ki kell emelni a legelsőként alapított és az építésügyi tárca által felügyelt, kezdetben CSÉV (Csatornaépítő Vállalat), majd később, 1951-től Közmű- és Mélyépítő Vállalat néven szerepelt társaságot, mely az egész ország területén mindkét szakterület létesítményeinek kivitelezési munkálataiban sikerrel szerepelt. Hasonlóan széles körű tevékenységet folytatott a Földgép Vállalat, a Hídépítő Vállalat is. Számtalan helyi, kisebb jelentőségű, inkább magasépítések kiegészítéseként szerepelő közműves munkákat végeztek a megyei építőipari vállalatok, s egy időben elburjánzottak a tsz- ek által helyi foglalkoztatás céljából létrehozott építési „melléküzemágak” is. A hatvanas évek középső harmadától kezdődően alapított különféle vízügyi
