Juhász Endre: A csatornázás története (MAVÍZ, Budapest, 2008)
A csatornázás fejlődése a II. világháború után
4. A CSATORNÁZÁS FEJLŐDÉSE A II. VILÁGHÁBORÚ UTÁN Az Észak-Magyarországi Regionális Vízmű egykori emblémája 17 A Békés megyei adatok a Körös-vidék vízgazdálkodási kerettervévek első kötetéből származnak (1965). 18 A Borsod megyei adatok az Észak-Magyarország vízgazdálkodási kerettervének első kötetéből származnak (1965). Kalocsának összefüggő csatornarendszere és központi szennyvíztisztító telepe nem volt. Különös módon a korabeli viszonyok között még éppen elfogadható volt az Országos Börtön, a Városi Közkórház és a város határán kívül lévő laktanyák szennyvízcsatornázása és szennyvizeik tisztítása. Kiskőrösnek a község egészére kiterjedő, összefogott csatornázási rendszere nem volt. Mindössze a nagyobb utak mentén jól-rosszul karbantartott nyílt árkok szolgáltak a csapadék s helyenként a szennyvíz levezetésére s szikkasztással történő elhelyezésére. Kis csapadékvíz-elvezető csatornaszakaszokkal rendelkezett még Bácsalmás, Dunavecse, Izsák, Jánoshalma, Solt, Harta, Apostag, Miske, Tataháza és Dunaegyháza. Békés megye.'7 Míg az ivóvízzel ellátott lakosság aránya megközelítette a 4<5%-ot, addig a csatornázott területen élők mindössze 2,2%-át tették ki a megyei összlélekszámnak. Ráadásul a levezetett szennyvizek lényegében tisztítás nélkül jutottak a befogadókba. A területen mindössze 67 szennyvíztisztító kisberendezés működött 830 m'-es napi összkapacitással. Békéscsabán 1929-1950 között épült ki az egyesített és elválasztó csatorna- rendszer, melynek együttes hossza 5,5 km volt, közvetlen bekötéssel az Élővíz- csatornába, ill. néhány agyaggödörből kialakított tárolótóba. Gyulán is vegyes rendszerű - elválasztó és egyesített - csatornarendszerek épültek ki 1908-1927 között, melyeknek hossza 10,3 km volt. Az eredmény itt is elkeserítő volt, mert a szennyvizeknek mindössze 10%-át vezették tisztítva az Élővíz-csatornába. Békéscsabán és Gyulán kívül más községeknek (mint pl. Békés, Mezőberény, Sarkad, Szarvas és Kunszentmárton) mindössze csapadékvíz-csatornájuk létezett. A lakossági szennyvizet eltérő mértékben ebbe vezették be, minden különösebb tisztítási eljárás nélkül. Borsod megye.18 A megye összlakosságának 15,4%-a élt csatornázott területen, de a levezetett szennyvizeknek mindössze 26%-át tisztították meg a tárgyalt időszakban. Az már más lapra tartozott, hogy az adott mennyiség tisztítottsági hatásfoka nem csekély kívánnivalót hagyott maga után. A szennyvíztisztító kisberendezések túlnyomó része elavult volt, kezelésüket is gondatlanul végezték, így tisztítási hatásfokuk elég csekély volt. Miskolc csatornázása még a XIX. század végén kezdődött meg, az elválasztó rendszerű hálózat hossza meghaladta a 35 km-t. A szennyvízhálózaton kívül még 17,4 km hosszú csapadékcsatorna-rendszer is kiépült. A legfőbb szennyvízbefogadó a Szinva-patak, ill. rajta keresztül a Sajó folyó volt. Ez utóbbi Miskolc alatt még fürdésre sem volt alkalmas elképesztő szennyezettsége miatt. Kazincbarcikán elválasztó rendszerű csatornázás épült ki, amely 9700 fő szennyvizeit 29 km hosszú hálózaton keresztül vezette el. A csepegtetőtestes biológiai tisztítást is elvégző telepről a szennyvizet a Sajóba vezették. Ózd szennyvízcsatornázása a tárgyalt időszakban még nem volt megoldott. A 8,5 km hosszúságú csatornahálózat 9900 főt tudott kiszolgálni. A szennyvizek egy részét kis kapacitású és korszerűtlen, egymástól elszigetelt berendezé
