Ivicsics Lajos: Vízépítési kismintavizsgálatok. A VITUKI technikusi szaktanfolyamának jegyzete (VITUKI, Budapest, 1962)

III. A hidromechanikai laboratóriumi vizsgálatok gyakorlati módszerei

- 103 ­A szitálást - mint a művelet maga is mutatja - főképpen a nagyobb 3zemü /loo i o,l mm/, az ülepitést inkább a kisebb szemű /o,l f o,ool mm/ hordalékanyagok vizsgálatára használjuk. A szitálásnál tetszőleges számú és lyukbőségü szitát alkalmazhatunk, vagyis egy-egy szemcsefrakció hatá­rainak távolságát elvileg tetszés szerint választhatjuk. Gyakorlatilag rendszerint a megoldandó feladat jellege, valamint a kereskedelmi forga­lomban levő szitaszövetek lyukméretei szabják meg az alkalmazandó sziták számát. Az areométerrel történő szemösszetétel-meghatározás helyett más el­járást is alkalmazhatunk. Alkalmazzák például azt a módszert, amelynél a vizzel kevert hordalékanyagot olyan hengerbe öntik, amelynek oldalán fu­ratok vannak. A furatokba illesztett csapokon át a hengerben ülepedő a- nyagból különböző mélységekből mintát lehet venni. A minták alapján meg­határozhatjuk az adott időpontban a vizsgált mélységben lebegő anyagoknak az egységnyi térfogatra Vonatkoztatott mennyiségét /35.ábra/. Ebben az e- setben természetesen felesleges az areométert alkalmazni. Az ülepitési módszerek alapelve a Stokes-képlet. Ez a nyugvó folyadékban ülepedő gömb alakú szemcse mozgását, valamint a folyadékot jellemző mennyiségek közötti összefüggést fejezi ki. Eszerint w = l t1 ~f ( í) /64/ s n \z) A betűk jelentése: n a hordalékszem ülepedési sebessége /cms~V, a hordalékszem faj súlya /gcm-3/, p a viz faj súlya /gcarV, y a viz dinamikai viszkozitása /gcnrlr,~V, d az ülepedő hordalék szemátmérője /cm/. A hordalék- vagy a mederanyag szemösszetételének egyenletességét, vagy vegyességét jellemző szemösszetételi görbét a különböző vizsgálatok során gyakran alkalmazunk. Vannak esetek, amikor magát a görbét nem hasz­nálhatjuk, hanem helyette olyan adatokkal, számértékekkel számolunk, ame­lyek többé-kevésbé magát a görbét, illetőleg a szemösszetétel egyenletes­ségét vagy vegyességét jellemzik.

Next

/
Thumbnails
Contents