Ijjas István: Vízgazdálkodási projekt tervezés (EJF, Baja, 1998)
3. Vízgazdálkodási tervezés
3. vízgazdálkodási tervezés 3. Vízgazdálkodási tervezés 3.1 A vízgazdálkodási tervezési filozófia és gyakorlat változása A korunk követelményeinek megfelelő, sikeres vízgazdálkodási tervezés egyik fontos alapelve a vízgazdálkodási tervek és tervezés dinamikus természetének és a flexibilitás követelményének a figyelembevétele. Egy másik fontos jellemvonása a tervezésnek az, hogy a tervező kidolgozhat különböző változatokat a feladatok megoldásához, azonban azt nem szabad elfelejtenie, hogy nem ő a döntéshozó. A megvalósítandó változatot a megrendelő illetve a társadalom választja ki. A tervezési filozófia fontos jellemvonása az is, hogy a nem-szerkezeti módszerek egyre nagyobb szerepet kapnak. A mérnökök építeni tanulnak, ezért érthető az, hogy a feladatok megoldását valamilyen szerkezet létrehozásával illetve a fizikai környezet megváltoztatásával igyekeznek elérni. Ma azonban a megrendelők és a társadalom is általában elvárja annak a vizsgálatát, hogy van-e olyan lehetőség a feladat megoldására, ami nem valamilyen mérnöki szerkezet létesítését igényli. A tervezési folyamat fontos eleme kell, hogy legyen a tervváltozatok technológiai értékelése (technology assessment), azaz annak vizsgálata, hogy az új technológiák alkalmazása milyen hatással lesz a szociális és gazdasági rendszerre. Fontos feladat a kockázat és a bizonytalanság következményeinek vizsgálata, a kockázat csökkentés költségeinek vizsgálata. A tervezési folyamat fontos része a társadalom bevonása a tervezés folyamatába. A környezeti szempontok figyelembevétele és a vízgazdálkodási rendszerek többcélú jellegének számításba vétele is fontos tényezők. A számítógépes információs rendszerek, a térinformatikai rendszerek és a matematikai modellezés és szimuláció fontos eszközei a vízgazdálkodási tervezésnek. 3.2 Felülről-lefelé (top-down) és alulról-felfelé (bottom-up) születő programok a folyóvölgyek vízminőség szabályozására Világszerte sok nemzeti és nemzetközi programot indítottak be az elmúlt évtizedben a nagy folyók vízminőségi viszonyainak javítására. Ezek legnagyobb részét a folyók völgyében elhelyezkedő országok kormányai, vagy nemzetközi szervezetek kezdeményezték. Ezeket felülről-lefelé (top-down) programoknak nevezik. A kidolgozott programok célkitűzéseit az egyes országok beépítették a saját vízgazdálkodási és környezetgazdálkodási programjukba. Számos alulról jövő kezdeményezés is született emellett a folyók vízminőségének javítására, különösen a szennyezések megelőzése területén. Ilyen Hollandiában és az Egyesült Államokban megvalósított, alulról-felfelé (bottom-up) programokat ismertet Neumann és Huisingh (1993). Szerzők összehasonlító módon elemzik a víz- és környezetgazdálkodási politika kialakításának folyamatát Hollandiában és az Egyesült Államokban. Rámutatnak, hogy csak nagyon körültekintő módon szabad valamilyen politika elemet átvinni az egyik országból a másikba, mert, ami az egyik helyen nagyon jól beválik, lehet, hogy nem fog működni a másik helyen. Szerzők külön felhívják a figyelmet arra, hogy a nyugat-európai országokban alkalmazott politikáknak a kelet- illetve közép-európai országokba való átgondolatlan adaptálása is hasonló gondokat eredményezhet. Nem mindegy az sem, hogy egy adott esetben a felülről-lefelé vagy az alulról-felfelé közelítést alkalmazzuk. Krol (1993) szellemesen állapítja meg, hogy a felülről-lefelé közelítés nem hatékony akkor, ha egy lyuk van a fenéken (the top down approach is not effective if there is a hole in the bottom). Bár Hollandia víz- és környezetgazdálkodási politikájának is az egyik fontos ál&pelVe la Megelőzés Elv (Prevention Principle), ez az alapelv Cramer, de Laat és van Straaten (1991) szerint a szennyezés megelőzési programokra fordított összegekben nem nagyon nyilvánult meg. 12 ©Phare Program HU - 94.05
