Ihrig Dénes (szerk.): Kiskörei-vízlépcső - Vízügyi Közlemények 1973. évi külön kötete (OVH – VITUKI, Budapest, 1973)
2. rész. A Kiskörei-vízlépcső építése - 2.2 Szántó Miklós–Szentandrási Gyula: A vízlépcső építési munkáinak szervezése
4. A mű építésére befolyással levő egyes építési és technológiai szerelési munkák Az építő vállalat kérésére — az átvágás földmunkájának időben való elkészítése érdekében — a körtöltésen belül eredetileg úszókotróval tervezett földkiemelés helyett, még a körtöltés védelme mellett, mintegy 60 000 m:i földmunkát vonóvedres kotróval végeztek el. A mederátvágás és a régi Tisza-meder elzárási munkája között az alábbi sorrendet kellett betartani. A mederelzárás kőgátját a két partról kiindulva az átvágási munka megkezdése előtt 90 m fenékszélességű átfolyási szelvény biztosításáig lehetett megépíteni. Az átvágás első fázisában 30 m fenékszélességű künettet kellett kikotorni mind az alvizen, mind pedig a felvizen, ami a Tisza vizének átvezetését már a műtárgyon keresztül biztosítja. Ugyanakkor a duzzasztómű három nyílásánál a szegmens elzáró szerkezetnek felhúzott állapotban készen kellett lennie. Az átvágás második fázisában az új medret 74 m fenékszélességben kellett kikotorni és vele párhuzamosan az elzáró kőtöltés építését a jobb part felől olyan ütemben kellett folytatni, hogy az új és a felhagyásra kerülő mederben a szükséges fenékszélességű átfolyó szelvény mindig biztosítva legyen. Az átvágás harmadik fázisában kellett kialakítani a teljes szelvényű új Tisza-medret és zárni a kőgát utolsó 30 m-es szakaszát. Ezekre a munkákra külön részletes organizáció készült (II. táblázat). II. táblázat A Tisza alsó mederelzárásának 1972-ben készült részletes ütemterve Megnevezés Mennyiség 1972 1973 5 6 7 8 9 10 11 12 3 hónapok Rözsepaplan készítés 4 900 mKőszórás 78,0 m szintig 5 300 m3 Kcgát balpartról hátradöntéssel III. 3 600 m:í • Kögát jobbpartról hátradöntéssel I. 2 900 m:* — Kőgát jobbpartról hátradöntéssel íV. 7 200 m3 Kőkosarak előkészítése 1 t 1 200 db 1Munkahid építés 48 fm 32 db cölöp Kőkosaras és kőszórásos zárás 1 200 db munkahídról +1 000 m3 ■ Kőgát kiegészítés munkahid helyén 600 m3 ■ ■ Kőgát melletti földbetöltés 22 000 m3 Meder feltöltés száraz anyaggal 126 000 m3 Hidromechanizációs feltöltés 275 000 m3 Table II. Detailed schedule for the downstream bed closure in 1972 of the Tisza Hiver for the period 1972 to 1973 Таблица II. Составленный в 1972 году подпорный график перекрытия нижнего русла Тисы на 1972—1973 гг 91