Ihrig Dénes (szerk.): Kiskörei-vízlépcső - Vízügyi Közlemények 1973. évi külön kötete (OVH – VITUKI, Budapest, 1973)
1. rész. A Kiskörei-vízlépcső jelentősége - 1.1 Dégen Imre: A Kiskörei-vízlépcső vízgazdálkodási jelentősége
Az éghajlat mind a vízkészletek, mind a vízigények alakulása szempontjából alapvető jelentőségű természeti tényező. A Tisza-medence éghajlata alapjában kontinentális jellegű, időnként azonban mediterrán és óceáni légáramlatok is befolyásolják. Ennek az időszakos hatásnak tulajdonítható a csapadékos és a száraz évek periodikus változása. Általában minden évtizedben 2—3 aszályos és 2—3 csapadékos év figyelhető meg. Az Alföld sokévi átlagos csapadéka 600 mm alatt van, sőt a terület nagy részén kevesebb mint 500 mm. A minimum 458 mm. A tenyészidő- szak átlagos csapadéka 300—350 mm, ami aszályos években 175 mm-ig is lecsökken. A csapadék évi járására a júniusi maximum és a januári minimum a jellemző. Az Alföld éghajlatának kontinentális jellegére jellemző a hőmérséklet széles sávú ingadozása, amely —30 C°-tól —|—40 C°-ig terjedhet. A napfényes órák évi átlagos száma az Alföld nagy részén meghaladja a 2000-et, melynek háromnegyed része a nyári félévre jut. A lehetséges párolgás és a csapadék különbözetéből adódó éghajlati vízhiány az Alföld középső térségében 50 év átlagában eléri a 175 mm-t, míg a növénytermesztést nagymértékben befolyásoló ariditási tényező (a lehetséges párolgás és a csapadék hányadosa) 1,2—1,4 között alakul, tehát a térség aszályos jellegű. A Tisza-völgy középső részén a víz a minimális mértékben rendelkezésre álló termelési tényező. A termelőerők fejlesztésének ebben a térségben előfeltétele, hogy legyen elegendő mennyiségű és minőségű víz a fejlődés által megkívánt mértékben, területi és időbeli eloszlásban. Az Alföld négyötöd részét főként a Tiszából lehet öntözővízzel ellátni. A folyó természetes vízkészlete azonban a szárazabb években már jelenleg sem elegendő, a nagy vízszintingadozás pedig a vízkivételek szempontjából előnytelen. A lefolyás évi eloszlása a mezőgazdasági termelés szempontjából kedvezőtlen. A legkisebb hozamok főleg nyáron és nyár végén, az öntözési csúcsigények idején vannak. A kisvízi készletek és a tenyészidei nagy vízigények kedvezőtlen egybeesése következtében az öntözés feltételeinek megteremtése, a természetes vízkészletek átfogó szabályozása a Tisza- völgy komplex vízgazdálkodás fejlesztésének központi jelentőségű célkitűzése. A Tisza-völgy talajviszonyai mind a vízhasznosítás, mind a vízrendezés fejlesztési lehetőségeit befolyásolják. Az Alföld üledékes talajai nem egyneműek. A korábban vízjárta területeken réti, lápi és mocsári talajok, a folyók mentén öntéstalajok, míg a peremvidékeken homok, Debrecen környékén löszös talajok találhatók. A láp-, öntés- és sziktalajok erősen vízzáróak. A felszínen tavasszal összegyülemlő vizekből csak kis hányad szivárog a talajba, a felszíni vizek zöme pedig esés hiányában lefolyni nem tud. A vízszabályozási munkák előtt 1,2 millió ha volt az állandóan vízborította terület. Az időnként elöntött terület több millió hektárra rúgott. A sziktalajok kiterjedése 350 000 ha. E talajok vízgazdálkodása általában rossz, a szárazságot még az ún. termő szikesek növényzete is megsínyli. 12
